Manahiti tánccsoport

Tahiti dob show és
Tánc az élet úti portréfilm

A Manahiti tánccsoport jelenleg Magyarország egyetlen tahiti táncos és dobos csapata. Az alapítók, Lőrinczi Hunor és Végh Teodóra a korábbi fesztiválokon már beszámoltak arról, hogyan tanultak dobolni és táncolni Tahiti szigetén. A polinéz hagyományban a táncok történetet mondanak el. Ezt követik ők is, előadásunkban a dübörgő dobok és a pörgő csípők mesélik el az ember és a természet harcát. Idén pedig egy úti portréfilm is készült a történetükről, amelyet megnézhettek a fesztiválon egy rövid élő dobshow után.

A filmből többet megtudhattok a tahiti táncok történet mesélő mozdulatairól.

“Kezdetben volt az űr. Majd a Nagy Alkotónak játszani támadt kedve, és szépséggel népesítette be a világot. Fény és árnyék, színek és formák, virágos mezők és madárrajok festették tarkára az eget, a földet és a vizeket. Öröm és szabadság volt a földön.”🌿

A Manahiti tahiti nyelven azt jelenti: Az erő forrása. Mi magunk a ritmusokból, történetekből, közösségből és fizikai erőnlétből és koncentrációból, amire a tánchoz illetve a doboláshoz szükség van, rengeteg erőt merítünk a mindennapokra. Ebből az erőből szeretnénk ízelítőt adni az élő dobshow-val és a film bemutatásával is.

Facebook – Manahiti tánccsoport
Facebook – Tahiti tánc
Weboldal