Életem legigazalmasabb és legextrémebb kalandja volt 1 évet Norvégiában élni, a sarkkör fölött tölteni a sötét, jéghideg telet, és egy kis szigeten élni át a nyár örök világosságát.
Kalandom egyetlen fotóval indult, amit a Lofoten szigetekről láttam, és hirtelen több évig érlelt gondolataim megértek – felmondtam a munkahelyemen, és önkéntes lehetőségeket kezdtem keresni északon. Nemsokára már szolgáltam is fel a frissen fogott halat megsütve az étteremben, vagy elkísértem a vendégeket a helyi skanzenhez, vagy épp jó norvég szokást követve túráztam, amint egy kis szabadidőm volt.
Láttam az égen táncoló Éjszaki fényt számtalanszor, és megéltem, milyen az élet -20 fokban egy eldugott csücskén a világnak. A tenger, a fjordok, szigetek, füves tetejű faházak és gyönyörű hegyvonulatok látványát mind magamba szívhattam ez idő alatt.
Stopoltam, béreltem kocsit, tömegközlekedtem és hajókáztam is. Töltöttem kint karácsonyt, és a szülinapomon Sting épp az én lakóhelyem szigetén adott koncertet, így azt se hagyhattam ki 🙂 Egyszóval kaland volt az élet egy egész éven át!

Sztori: A legelső, amin mindig nevetek, amikor fosógalamb magyarként próbálok átkelni a 8 méter széles patakon és félve lépek szikláról sziklára, majd végignézem, ahogy egy 8 hónapos, norvég terhes lány átszökell hegyikecske módra néhány rövidke másodperc alatt. Nem hiába, a norvégok így élnek, a természet részeként. Csodálatos környezetben!

Martin Ferenc vagyok, világutazó fotós. Mindig is vonzottak a gyönyörű tájak és a különleges természeti jelenségek, köztük előkelő helyen a sarki fények. Így hát nem meglepő, hogy Skandinávia közel áll a szívemhez; és mióta 2015-ben Észak-Norvégiában, a sarkkörön túl először láttam az aurórát, azóta vágytam vissza. Utána munkából jártam még Osloban és Stockholmban nyáron, de idén sikerült az aurórát is újra elkapni: nemrég jöttem vissza egy 5 hetes izlandi bringatúráról; és nemsokára már a következő útra indulok vissza a Baltikumba és Skandináviába.