Halász Levente

A felelősségteljes/tudatos utazástól a ’turistagettósodásig’

Halász Levente vagyok, jelenleg az ELTE Földtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje, emellett több felsőoktatási intézményben oktatok városföldrajzzal, turizmussal, szociológiával kapcsolatos kurzusokat, nemzetközi kutatási projekteket menedzselek, végül, de nem utolsósorban körutazásokat és túrákat vezetek.

Sokakkal ellentétben nem tartom magam világvándornak, nem óhajtom magam mögött hagyni Magyarországot, imádok elutazni, fejest ugrani a végtelenbe, de ugyanilyen szeretettel térek haza és folytatom tovább itthoni feladataimat.

Számomra az utazás ajtó a világra, amelyen belépve párhuzamosan találkozhatunk a gazdagság, luxus és jól-lét magasságaival, valamint a nyomor, a szomorúság és szerencsétlenség érthetetlen és feldolgozhatatlan mélységeivel. Ezek az élettapasztalatok pedig végérvényesen befolyásolják az emberi tulajdonságokat.

Az utazás számomra legfontosabb tudatformáló funkciója az otthoni közegben kialakult, rögzült értékek átgondolása, a fontossági hierarchiák megváltoztatása, a környezetemben lévő emberi kapcsolatok szelektálása, a materiális javak helyett a megfoghatatlan és pénzzel kifejezhetetlen élmények tisztelete. Radikálisan értékelődnek át a mindennapok „problémái”. Az utazások során megszámlálhatatlan szomorú, fájdalmas szituációval találkozik az ember, amely az itthoni életét, kapcsolatrendszereit, a problémák terén tapasztalt hozzáállását megváltoztatja. (Ez egyfajta érzéketlenséget alakít(hat) ki az utazóban, ugyanis az itthoni környezetében élők gyakorta komikusan eltúlzott gondjait – látván, tapasztalván a valódi problémákat – tudatosan vagy tudat alatt figyelmen kívül hagyja!)

Az utazásoknak köszönhetem életem legboldogabb, legpozitívabb és egyben legtragikusabb, mély lelki sebeket okozó maradandó élményeit, ezek pedig alapvetően átírták és folyamatosan alakítják személyiségemet. Ennek ellenére számos utazóval egyetértésben univerzális igazságnak tartom, hogy félelemmel tilos útnak indulni. Egészséges izgalomnak, kíváncsiságnak mindenkiben van helye, de a félelemmel falakat építünk, korlátozzuk magunkat az élmények befogadásában.

Egy évtizede első balkáni tapasztalataim – a sztereotípiákkal megbélyegzett térség természeti kincseivel, kulturális sokszínűségével és irigylésre méltóan kedves, közvetlen embereivel, család- és közösségalapú társadalmával – szempillantás alatt gyökeresen megváltoztatta utazással kapcsolatos attitűdömet. Ettől az időbeli választóvonaltól kezdve vallom és érzem magam utazónak.

A Föld 5 kontinensének 50 országát látogattam végig, ezekben főként turistagettóktól távoli, a globalizáció által kevésbé érintett térségeket, városokat, autentikus kultúrákat kerestem fel. Megunhatatlan utazási céljaim közé tartozik – a teljesség igénye nélkül – Európa legfiatalabb országa, Koszovó, a Selyemút oázisvárosai, kontinensünk utolsó diktatúrájának fővárosa, Minszk, a hiperurbanizáció hírhedt példája: Kairó, az Andok öt-hatezer méteres havas csúcsai, valamint vikunyáktól és alpakáktól hemzsegő hegyoldalai, az utolsó magyar királynéról és konyakjáról híres Albánia, az iszapfortyogókkal tarkított Izland, illetve Magyarország északi perifériáinak eldugott völgységi-dombsági falvai paraszt barokk házaival és festett kazettás mennyezetű középkori templomaival is elvarázsol.

Tudatos, kíváncsi és spontán utazóként az utakat sosem tervezem meg, egy vonat-, busz- vagy repülőjeggyel a zsebemben és/vagy stoppal nekilódulok az ismeretlennek, ahol rábízom magam a sors kiszámíthatatlanságára. Külföldi utazásaim alkalmával egyetlen területen mutatkozom gyávának, ez pedig a gasztronómia. A helyi specialitásokat kínáló utcai kifőzdék, nyüzsgő piacok ételkülönlegességeinek kóstolását bátrabb utazótársaimra hagyom.

Jelenlegi előadásomban egyrészt a felelősségteljes, fenntartható és tudatos utazásról mesélek, felsorolok számos tanácsot, javaslatot, amelyek megfogadásával felelősségteljes utazóvá válhatunk/elindulhatunk ezen a véget nem érő tudatformáló úton.

Alábbi főbb kérdéseket kívánom érinteni:
Hogyan tudjuk megváltoztatni utazással kapcsolatos percepcióinkat, viszonyainkat?
Hogyan lehetünk képesek – a realitások talaján maradva – minimalizálni utazásaink negatív, valamint maximalizálni pozitív társadalmi, gazdasági és környezeti hatásait?
Hogyan alakít ki és segít át bennünket a nehezen elviselhető szürke hétköznapokon az utazás adta pozitív mementó?
Szociofotózás során hogyan maradhatunk etikusak? Mi a fontosabb, a fotózás szabadsága, vagy az emberi jogok?

Reményeim szerint előadásomban a hallgatóság előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a felelősségteljes utazás nem nomádkodást, reggeltől estig tartó gyaloglást, erdőmélyi bivakolást és jeges vízű patakban tisztálkodást, hanem gondolkodásunk fokozatos formálását, az utazás során mutatott viselkedési mintázatok megváltoztatását és saját magunk túlzott és fölösleges igényeinek, kényelmének tudatos háttérbe szorítását jelenti.

Az előadás második felében a tömegturizmusról, annak főként negatív hatásairól, a tradicionális kultúrákat tönkretevő jellemzőiről beszélek. Bemutatok számos olyan turistagettót, ahol a gazdasági érdek, a profit oltárán feláldoztak/éppen most áldoznak fel egyedi természeti és civilizációs értékeket. Mesélek olyan városokról, falvakról, amelyek gyors ütemben „skanzenizálódnak”, ahol a tömeg, a zaj, a túlterhelt infrastruktúra miatt a helyi lakosok szülőhelyük elhagyására kényszerülnek. Ezeken a helyeken a mennyiségi szempont a minőségi, fenntarthatósági elveket felülírta és kérdéses, hogy létezik-e visszaút.

Médiamegjelenések:

A Földgömb: Aral-tó
Több tisztelet kellene Komlónak is
Kodolányisok világa: Kairó, a világ anyja

Ozone tv – Egyenlítő: Aral-tó 
Ozone tv – Egyenlítő: Balkán

Lánchíd Rádió – Útitárs: Balkáni kalandozások
Lánchíd Rádió – Útitárs (Kazahsztáni kalandozások)