A harmincas éveink közepén külföldre költöztünk és úgy döntöttünk, hogy nekünk jó lesz ez, maradunk. Ugyan a kiköltözéstől számított két éven belül áfamentesen vehettünk volna autót, de egyikünknek se volt korábban, nem szerettünk és hát nem is igazán tudtunk vezetni. Így aztán a két év majdnem eltelt, de kinti barátaink annyit nyaggattak minket arról, hogy milyen bolondság veszni hagyni egy ilyen lehetőséget, hogy úgy döntöttünk megvesszük életünk első autóját. Hosszas keresés után egy tűzpiros Ford Fiestára esett a választásunk. Kiválasztottuk az extrákat, megállapodtunk az árban, és leegyeztettük az aláírás és az előleg kifizetésének az időpontját. Hogy aztán az azt megelőző estén úgy döntsünk, hogy otthagyunk munkát, országot, autót és nekivágunk Afrikának.
Így lett aztán a vadiúj tűzpiros Fiestából egy közel húsz éves törtfehér Toyota Land Cruiser terepjáró. Ebben éltünk tizenöt hónapot és ezzel autóztuk körbe Afrikát: Európából behajóztunk az észak-nyugati csücskénél, a nyugati part mentén elautóztunk a kontinens legdélibb pontjáig, majd a keleti part országain át Alexandriába érkeztünk, ahol az autót ismét hajóra tettük.
Miért pont Afrikába mentünk? Családjaink, barátaink és ismeretlenek is óva intettek minket attól, hogy erre a rendkívül veszélyes helyre utazzunk, sőt sokan ki se nézték belőlünk, hogy épségben hazaérkezünk. Na, hát épp ezért. Volt aki csodálkozott, hogy ilyen nagy kihívást kerestünk, miközben mi csak a nyugati nyugdíjasok és vagány fiatalok nyomában jártunk.
Mint mindenki, mi is szeretnénk világot látni, és Afrika nem a legkönnyebb úticélpont. Úgy gondoltuk, jobb minél hamarabb túlesni rajta.
