Többezer kilométert utaztam az országon belül és elképesztően bájos és meghökkentő helyekre is eljutottam, hogy a hátrányos helyzetű gyerekekhez is elvigyem Dr Jane Goodall mottóját, hogy „Minden egyes ember és cselekedet számít”, és felébresszem a tenni akarást. Mint egy bezöldült hobbit utaztam át megyéinken: Szabolcs-Szatmár, Nógrád, Komárom-Esztergom, Pest és még sorolhatnám. Többezer kilométer, többezer gyerek. Minden alkalommal ugyanúgy lelkesít a lehetőség, hogy kisebb körben beszélgessünk a globális éghajlatváltozásról és annak lélektani hatásairól – ahogy a most következő fesztiválon is.
Nem csak az ismertek átadásán van a hangsúly, de fontosnak találom, hogy oldjuk is azt a stresszt, amit ez a téma kelt bennünk és beszélgessünk, gondolkozzunk együtt a fenntartható utazásról, a nem is távoli jövőről. A felnövekvő generáció csodálatos, tanulni és tenni vágyó, a zöld utazásokban pedig még rengeteg lehetőség van, bőven kiélhetjük kreativitásunkat, kalandvágyunkat, ami rávilágíthat egy reménytelibb jövőre. Gyertek el, hogy átadhassam Nektek vagy megerősíthessem Bennetek ezt a hozzáállást!