Gyerekkel utazni
Bátorító ötletek családosoknak
Ha eddig tartottál volna attól, hogy gyerekkel elindulj a világba, gyere el, beszélgess tapasztalt utazókkal és gyűjts ötleteket, inspirációt, hagyd eloszlatni a félelmeidet.
Hány éves gyerekkel érdemes messzi útra kelni? Mi van, ha pár hétre kimaradnak az iskolából és mit csinálunk másképp, mikor velük megyünk? Gyerekekkel utazni munkás, de minden perce megéri. Hosszú távú befektetés, hogy nyitott, empatikus, problémamegoldó és független emberek legyenek. Vágj bele te is!
Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.
A kerekasztal előadói
Berecz Andrea
3 gyermekes anyaként sosem mondtam le az utazásról. A fiaim már a hasamban is utaztak, mára ikreim 15 évesek, a nagyfiam 17 és már több, mint 60 országban jártak. Az utazás nagy élmény mindegyikünk számára, sokkal szorosabb kötelék alakult ki közöttünk az évek során. Amikor beszélgetünk, eszünkbe jut egy-egy közösen átélt emlék, élmény, például amikor Ománban fürödtünk az oázisban vagy bekukucskáltak a tevék az ablakon, hogy milyen szép kagylókat gyűjtöttünk egyik-másik tengerparton, ahogy Cipruson kiraktuk a nyuszifejet Húsvétkor a kövekből a tengerparton, stb.
A gyerekek nagyon sokat tanulnak utazások közben, teljesen másképp élik meg akár a nyelvtanulást, akár a történelmet, a földrajzot és minden természettudományt, úton-útfélen megélik, megtapasztalják ezt. Ezeket a tapasztalatokat nem lehet összehasonlítani azzal, amit a tankönyvekből tanulnak.
Én azt gondolom hogy a gyerek, hogyha a szüleivel van, akkor lehet bárhol a világon, a legnagyobb biztonságban érezheti magát. Kis körültekintéssel bárhova nyugodtan elmehetünk. Emlékszem, az ikreim fél évesek sem voltak, amikor már a horvát tengerparton bébikompoztak és babahordozóban járták végig az osztrák jégbarlangokat.
Az utazás minden téren segíti a gyermek fejlődését, elfogadásra, alkalmazkodásra is tanít. Én három gyerekkel utaztam már szinte körbe a világot, bátran kérdezzetek. Azt gondolom, hogy a pénz sem lehet akadály, hiszen 4-6 évesek voltak talán, amikor 3 hétig vadkempingeztünk Albániában, Montenegróban és Macedóniában.
A félelmek csak a szülők fejében vannak, ha azokat egy kicsit félre tudjuk tenni, akkor bátran elindulhatunk akárhány gyerekkel a világba, akármilyen közlekedési eszközzel, akármilyen szállásra 😊
Sztori: Sokan azért nem mernek elindulni kisgyermekkel külföldre, mert attól tartanak, mi van, ha ott történik vele valami.
Erről eszembe jut az egyik emlékezetes történetünk, amikor a nagyobbik fiam, talán 5-6 éves lehetett és Montenegróban elmentünk egy hajóútra valami kis szigetre. Ahogy megérkezett a hajó ő egyből előreszaladt, hogy elsőnek érjen ki a partra. Mire utánakiabáltam volna, hogy: “csúszik, figyelj, vigyázzzzz…..” addigra már elcsúszott, beverte a fejét és ömlött a vér mindenhova…. Csak kicsit szipogott, nem sírt, érezte, hogy ez most kicsit az ő hibája is volt.
Odamentem hozzá megnéztem, megpuszilgattam, de hát láttam hogy igen, ezzel valamit kezdeni kell, mert elég mélyen berepedt a fején a bőr. A másik hajóról odaszaladt hozzánk egy férfi és mondta, hogy a szupergyors hajóval visszavisz minket a városba és ott elmehetünk a kórházba. Ádám szeme felcsillant, amikor kiderült, hogy a gyors, banánszerű hajóval mehetünk, el is felejtette, hogy fáj a feje, annyira élvezte az utat visszafele.
A kórházban is nagyon kedves volt mindenki, ellátták a sebét, bekötötték és már mentünk is vissza, így a fürdés sem maradt ki. Persze arra vigyáznia kellett, hogy a fejét ne érje víz.
Visszafele, a horvát-magyar határnál pedig 4 órás várakozási időt spóroltunk meg: mikor megmutattam a határőrnek Ádi fejét, valahogy elintézte, hogy kikerüljük a teljes sort.
Rácz Edit
Rácz Edit vagyok. Történetem gyermekkoromban kezdődik, mikor is a szüleim telente az akkori Csehszlovákia síparadicsomába, Rokytnicebe vittek síelni, hátha megszeretem, de én makacsul csak szánkózni akartam. Egy idő után feladták. Viszont az utazás szeretetével megfertőződtem. Gyönyörű emlékeim vannak 13 éves koromból, amikor is busszal nekiindultunk és Rodostón keresztül megérkeztünk Isztambulba. Elvarázsolt a kelet. A színeivel, illataival, a Boszporusszal, a bazár forgatagával. Édesanyám, látva utazás utáni vágyamat terelgetett az idegenvezetői pálya felé, el is kezdtem tanulni a gimnáziumban fakultációként, de vizsgázni már nem vizsgáztam le belőle. A szalagavatómra való készülés során ugyanis kikristályosodott, hogy a tánc, ami 4 éves koromtól jelen volt komoly szinten az életemben, lesz a hivatásom is. A táncpedagógusi mindennapok az iskolai szünetekkel viszont megadták az időbeni lehetőséget az utazásaimhoz.
Az életünkhöz hozzátartozott a világ felfedezése, nem is kis mértékben. Újítók voltunk sok szempontból. Egy idő után magunk szervezte utakra mentünk, ami 20 éve még nem volt annyira elterjedt, mint manapság és mivel internet sem volt még, nem is volt olyan egyszerű. Viszont elmondhatjuk magunkról, hogy mikor a Jordán Király együttműködésre lépett a Magyar Kormánnyal és charter járatokat indított Jordániába a turizmusuk fellendítését célzóan, mi az elsők között voltunk, akik Jordániában tölthettük a szilvesztert. Ott pedig egy helyi taxissal összebarátkozva fedeztük fel az országot és láthattunk bele, valójában hogy is élnek a helyiek. Fantasztikus élmény volt. Megállíthatatlanul szerveztem az utakat pl. Dubajba, amikor elindult a The Palm építése és még az az ország sem volt túl népszerű úticél a turisták körében. A magyaroknak még fogalma sem volt róla, merre vannak a Zöld-foki szigetek, mi már 10 napot töltöttünk el ott. Felfedezhettük Moszkvát, Szentpétervárt, Karéliát is. Fantasztikus élmény volt a thaiföldi szilveszterünk is. Jártunk több kontinensen: Európában, Afrikában és Ázsiában is. A húszas éveim végére már 30 országban jártam. Amíg a kisfiamat vártuk, abban a 9 hónapban Magyarországot jártuk, majd a születését követően sajnos vége szakadt a jó világnak. A válság, majd a válásunk, az egyedülálló szülői lét következtében csak a vágyakozás és az Utazás kiállítások maradtak. Kiderült azonban, hogy a korlátok csak az én fejemben léteztek.
Sztori: 10 év után már nagyon mehetnékem volt és az élet elkezdett támogatni ebben. Vándorboy Kultúrák összehasonlítása egy világutazó szemével című előadása elindította a lavinát. Megismertem egy csomó bloggert és utazót. A végleges lökést azonban a Járatlan Utakon Fesztiválon egy előadás adta meg. Utaztunk repülővel, autóval, busszal de a vonat kimaradt, így beültünk a kisfiammal két székely srác Eurogóbék előadására. Elmesélték, hogy járták be Európát vonattal, 1 hónap alatt egy InterRail jeggyel. Az előadás végén elhangzott a költségek számbavételénél a vonatjegy ára és az, hogy egy felnőtt jegy megvásárlása mellett kettő 12 év alatti gyermek ingyenesen utazhat. Ránéztem a kisfiamra aki akkor 10 éves volt és megkérdeztem Tőle, lenne-e kedve ehhez, mert a következő nyár az utolsó lehetőségünk ebből a szempontból. Természetesen igent mondott, de, hogy mire, arról akkor még én sem tudtam, hogy mennyi segítő körülmény, mennyi segítőkész ember és mennyi szervezés kell majd ahhoz, hogy ma azt írhassam, hogy 9 országos körutat tudhatunk magunk mögött tengernyi élménnyel.
Mivel ilyen jól sikerült a tavalyi utunk, vágytunk rá, hogy mehessünk újra. Kiderült, hogy ha a gyermek megkezdi az utazását a 12. életévének betöltése előtt, akkor még újra vonatozhatunk az InterRail jeggyel és így idén majdnem 2 hónapot töltöttünk külföldön. Újabb 9 országot látogattunk meg, köztük a balti államokat, ami régi vágyam volt. Utazási élményeink megosztásával egyrészt a nekünk segítőknek szeretnénk köszönetet mondani, ezen felül pedig szeretném inspirálni a gyermekes, akár egyedülálló szülőket is arra, hogy ne adják fel az álmaikat és merjenek elindulni.
Schmidt Péter és Bilász Marianna
Az utazók körében nem vagyunk teljesen ismeretlenek. A köztudatban, aki ismer minket, az utazó családként ismerhetett meg. A másik célközönség, aki ismerhet, overlandes kalandorok, mivel mi főként autós itinereket írtunk és írunk mai napig is extrém helyekre (pl. Soviet Asian Quest, Cholistan Rally, AJK / Azad Jammu Kasmir, Irak, Beludzsisztán…).
Schmidt Péter vagyok, geográfus-történész, a feleségem, Bilász Marianna pedig turizmus végzettséggel bír. Számomra létkérdés volt már az utazás, útvonaltervezés 6-7 éves koromtól.
A feleségemmel 13 éve ismerkedtünk meg egy oroszországi út alkalmával, ahol 10 napon belül börtönbe kerültünk (a problémamegoldó készség kovácsolt össze minket). Mostanra elmondhatjuk, hogy hosszabb-rövidebb időre az összes politikai nagyhatalom (Kína, Oroszország, USA és Izrael) területéről volt kiutasításunk (nem kell rosszra gondolni, nem gazdasági bűncselekmény végett, csak rosszkor voltunk rossz helyen).
Az összetartás tartósnak bizonyult, mindhárom leánygyermekünk külföldön fogant: Ajsa Küne Pakisztánban, Alina Rize térségében és Alissza Enna Adzsáriában. A gyermekek neveinek etimológiája is egy-egy úthoz, utazáshoz köthető (pl. Alissza föníciai eredetű és utazót jelent). Mindhárom kislányunk aktív utazó, a legkisebbik és a középső már újszülött két hetes korától úton volt. Minden évben min. 1-2 hónapot úton vannak ők is. Voltak évek, amikor évente 60 000 km-t utaztak szárazföldön.
A letelepedett életformát nagyon nehezen bírjuk elviselni. Az elmúlt pár évben magyar, német, orosz nyugdíjasoknak szervezünk kulturális utakat főként Szentföld, Kaukázus vagy Közép-Európa tájaira. Az újabb szolgáltatásunkhoz tartozik egyfajta online napi kapcsolat (akár a teljes út idejére), az elakadt utazóknak, tanácsadás, fordítás, bürokrácia kezelés, az itineren felül.
Blog
Facebook – Pilgrim-ways
Facebook – Utazó család
Facebook – Utazás addiktív
Instagram
