Mi egy magyar utazó család vagyunk.2006-ban ismerkedtünk meg egy oroszországi előzetes börtönélményt (10 nap) követően. Mindhárom leány gyermekünk külföldön fogant. Ajsa 2007. júliusában Pakisztánban, Alina 2011. december elején a törökországi Trabzon térségében, és végül Alissza Enna 2015. március elején Grúziában. Utóbbi években aktívan nemzetközi utazásszervezők lettünk, főként autós, motoros lakóautós utazókat irányítunk Afganisztántól Szenegálig. Mongóliától Jemenig. Számunkra létkérdés az utazásiinformáció és az utazásra úgy tekintünk mint kaland, kihívás, mert a perifériákat keressük mindig.

Sztori: Nyenyecföldön a Lukoil munkásszállására Naryan-Marban nem akartak beengedni mineket, mivel részeg volt a recepciósnő. A szerencsétlen alkoholista ukrán kémeknek nézett minket grúz rendszámmal. Éjjel ránk hívta Nyenyec AO FSZB szakszolgálatát, ők igazoltattak is kikérdeztek minket, hogy kerültünk oda. Utána leszidták a recepciósnőt, hogy ezek egyszerű magyarok iráni forradalmi gárdista sapkában és csak a Barents-tengerre tartanak két csecsen bajtársukkal. A piás recepciós az FSZB-sek előtt akkorát vágodott a jégen a munkásszálló előtt, hogy azt hittük ott marad.

Facebook

Andó Miklós vagyok, történelem-orosz szakos tanárként végeztem az ELTE-n, jelenleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum fegyvergyűjteményeinek a gyűjteménykezelőjeként dolgozom. Az utazás irányi szenvedélyem és a poszt szovjet térség iránti érdeklődésem egyetemista koromban találkozott egymással, amikor 2 hétre eljutottam Grúziába. Az ottani élmények jelentették nekem a “kapudrogot”, azóta szinte megszállottja lettem a térségnek és volt szerencsém eljutni több alkalommal is a Kaukázus és Közép-Ázsia több országába. Igyekeztem minél alaposabban megismerni a helyi hétköznapokat, kultúrát és történelmet, remélem hasznos információkkal tudok szolgálni velük kapcsolatban.

Sztori: 2019 nyarán útitársaimmal Buhara mellett Bahá’ad-Dín sírjánál jártam. Ahogy az épületkomplexumból kijöttünk és beültünk az autóba, a sofőrünk az ablakon kilógva ordítozott valakivel, utána tövig nyomta a gázt és pár kanyar után lekanyarodtunk egy földútra. Ekkor jegyezte meg, hogy mi most a rendőrség elől menekülünk, de ne ijedjünk meg, mert eddig már 14 alkalommal sikeresen lerázta őket. Ezúttal viszont eltéveszthette a menekülőutat, mert tanácstalanul mentünk tanyáról tanyára és kért útbaigazítást a helyiektől. Nem sokkal az után, hogy boldogan bejelentette, hogy megvan az út, zsákutcába futottunk. Tőlünk jobbra egy sűrű bozótos volt, balra a termőföld, előttünk pedig egy, a földút közepébe szúrt vascsőhöz kötött tehén. Sofőrünk próbálta kihúzni a csövet, de az erőfeszítését inkább kevesebb, mint több siker koronázta, végül egyik útitársam sietett a segítségére, kihúzta a csövet és a sofőr kezébe adta. A tehén ez után megindult és rángatta maga után az embert, de jó 20 méter után jobb belátásra tért és megállt. Ekkor sikerült visszaszúrni a csövet a földbe és innentől már zavartalan volt az utunk a buharai emírek palotájáig, ahol közölte velünk a sofőr, hogy most már megúsztuk a dolgot.

Kovács Ádám vagyok, jelenleg nyelvtanár vagyok, diákjaim oroszul, angolul tanulnak tőlem, néha becsúszik egy kis magyar mint idegennyelv tanítás is. Pesti “srác” vagyok, de Pécsre metnem orosz szakra, egyetem során elhatároztam, hogy húszas éveimet szétutazom.

Moszkvába mentem mesterképzésre, két évet éltem ott, itt lettem hivatalosan is orosztanár. Na és itt lesz az én sztorim ahol is vettem egy Ladát, amivel rengeteg helyre elmentünk Oroszországban is, és utána a háború miatt eltűnő európai járatok miatt azzal hazajönni.