Vén Júlia

Aktuális előadás:

Utcaművészet és Nemzetközi Squattörvények

Magamról

Vén Juli vagyok,Budapesten születtem.
2000-ben érettségiztem a Szent Margit Gimnáziumban,megérne az is egy előadást milyen volt,de majd legközelebb.
2000-2002-ig alkalmazott fényképészetet tanultam a Práter utcai Kézműves-és szolgáltatóipari Szakképző Iskolában,egy évig dolgoztam egy műteremben gyakornokként,mint divatfotós.
2003-ban azt gondoltam,meg is kellene tanulni fotózni,így csatlakoztam a Szellemkép Szabadiskolához.
Mivel a nagy álmom,hogy táncművész lehessek sohasem teljesült,egy kalandvágyó elborult pillanatomban jelentkeztem egy újonnan induló Cirkusziskola alapító tagjainak a válogatására.
Legnagyobb meglepetésemre felvettek.2003-2009 ig az Alternatív Cirkusziskola alapító tagja,majd 2007-2011 ig a cirkusziskola végzett hallgatóiból szerveződött Hippodrom Cirkusszínház tagja voltam.
Miután 2011-ben az állam kihúzta a szőnyeget a társulat alól,egy törvénymódosítással,az önkormányzat pedig átruházta a bérleti jogát az akkor már sikeresen működő és 2011-ben Pro Urbe díjat elnyert összművészeti alkotóháznak,a Tűzraktérnek valakinek,aki keményen ráígért az árra ,határoztam el,hogy belevetem magam az Utcaművészetbe,mint szabadúszó Cirkuszművész.
2011-2017 ig tartottam ki,így elnyertem a szakma ezen ágának “veterán” fokozatát.
Kevesen vannak akik 5 évnél tovább folytatják ezt a műfajt,de persze van rá példa .