Dr. Valiskó Gyöngyi (Magányosbolyongó)

Magamról

Dr. Valiskó Gyöngyi (Valis) vagyok, végzettségemet tekintve gyógyszerész/közgazdász, emellett hátizsákos világutazó.

Gyakorlatilag mióta az eszemet tudom, utazom. Azok közé tartozom, akikben az utazás valószínűleg genetikailag kódolva lett (DRD4-7R?), mondhatjuk az utazás számomra életforma/szenvedély/függőség. 124 országban jártam már, de még mindig nagyon hosszú a lista hova szeretnék eljutni… Mondhatni az utazási függőségem nemhogy javult, inkább romlott az évek alatt. 15. éve írom a blogomat, naplószerűen leginkább barátoknak, ismerősöknek.

Első kenyai utamon szerettem bele Afrikába, amire semmiféle racionális magyarázatot nem tudok adni, mert én is látom, amit mindenki (szegénység, szemét, kolduló gyerekek, korrupció stb.), mégis határtalan boldogsággal tölt el a vörös föld, az emberek, a táj, és az állatok látványa. Így aztán mindig Afrika az elsődleges célpont, csak van, hogy végül máshol kötök ki.

38 afrikai országban jártam eddig – utaztam a szenegáli Dakarból Bamakoba vonattal 42,5 óra alatt, voltam törzsi szertartásokon Kongóban, követtem futva elefántokat Ghánában, Madagaszkáron megmásztam a kutyáról elnevezett Peak Bobby-t, tevegeltem Maliban tuaregekkel Timbuktuból a Szaharába, sétáltam oroszlánnal Zimbabweban, táncoltam tigrinya esküvőn Etiópiában, Beninben vudu szertartásokon vettem részt, Zambiában kenuztam a Zambézin, végig ettem egy mangó ültetvényt Elefántcsontparton, Ruandában gorilla bébik játszottak a lábamon, raftingoltam a Níluson Ugandában, másztam dűnéket Namíbiában, bálna gyerekeket lestem Mozambikban, Szudánban az 52 fokban itattam a tevéket a sivatagban, Sierra Leonéban láttam az ebola utáni tömegsírokat, laktam pigmeusoknál Kamerunban, etettem csimpánzokat Libériában, táncoltam tuareg fesztiválon Nigerben és bejártam a Zöld-foki Köztársaság 7 szigetét.

Korábbi előadások: