Testvérem, amilyen jóban voltunk, sikerült “elküldenem” az északi világ egyik legtávolabbi végére. Egyetemének utolsó félévét Finnország legészakibban fekvő egyetemén töltötte. Hogy a bűntudatomat enyhítsem, gondoltam meglátogatom, elmondom, hogy otthon Anyu még mindig nagyon finom kaját főz és hogy nem kell sietnie, a füvet majd úgyis le kell vágnia, amikor hazajön.

Látogatásom pont április 1-jén kezdődött, majdnem lekéstem Finnországba tartó repülőgépemet, majd Testvéremmel tervezett közös kirándulásunk, (amiről részletesen mesélünk a Járatlan Utakon Fesztiválon és nagyon izgis lesz) előtti este kizártuk magunkat a 90 fokos szaunából a mínusz 10 fokos utcára. Nem vagyunk 100-ak, jah, de, pont annyi a különbség.

Anyunak sose szóltunk, hogy majdnem lavinát indítottunk el vagy hogy akkora szél volt, hogy jó párszor ledöntött a síléces lábamról. De nektek elmeséljük; kivéve, ha Édesanyánk is eljön, mert, akkor nagyon ‘jófiúknak’ állítjuk be magunkat. 😉

Mit is kerestünk az északi sarkkörön túl, ahol csak fehér van?
Hogy készültünk fel?
Milyen felszerelést vittünk, hogy ha a hóvihartól nem találnánk meg a menedékházat, mégis túléljük a napokat?
…és miként segített ez a kaland, ahhoz, hogy a Balatont biztonságban átkorcsolyáztuk Testvéremmel
hosszában.