Magamról
Tóth Tímea vagyok. 42 éves, informatikus, project manager. Kerekesszékes. Kalandozó.
Látszólag egészségesen születtem, 11 hónaposan lettem beteg. Mint évtizedekkel később kiderült, genetikai eredetű izomsorvadásom van.
A világjárást orvosi vizsgálatok miatt kezdtem, 1980-ban, Párizzsal.
1991-92-ben Németországban félévet töltöttem, kórházban. Ez az időszak sok mindent meghatározott az életemben. Tetszett a kinti multikulti környezet, nem okozott gondot idegen nyelven megszólalni. Azóta szerencsére csak az utazás kedvéért utaztam, a kórházakat sikerült elkerülni – bár a kerekesszékem lapos gumiját több országban kellett már gyógyítani.
Gimnazistaként voltam Angliában, később bejártam Nyugat-Európa nagy részét. Egyetemistaként 1999-ben részt vettem egy csereúton, amit az ELTE és a Bordeaux-i egyetem mozgássérült diákjai számára szerveztek, vagyis inkább szerveztünk. Akkor még sokkal nagyobb volt a különbség akadálymentességileg Magyarország és külföld között – ennek a csökkentésén dolgozunk jó páran azóta is.
2008-ban Marokkóig merészkedtem, 2015-ben pedig valóra vált a nagy álmom, egy USA-körút.
Jó ideje nem hozom a frászt az utazási irodákra azzal, hogy kerekesszékkel utazom, inkább magam szervezem az útjaim.
A kerekesszék látszólag akadály egy utazás során (is 🙂 ) – több előre tervezés kell, de sok előnye is van a dolognak. Nem csak arra gondolok, hogy gyakran kedvezményes árú a „mozgi” jegy, vagy hogy turistalátványosságoknál, ha hosszú a sor, előre engedik a székest, hanem arra, hogy mást látok, mint az átlag. Szimplán azért, mert gyakran máshol van az akadálymentes bejárat, mint a rendes, más úton tudok haladni, mint a többiek.
Gyakran más utakon járunk, mi székesek – és közben mégis ugyanaz az utunk.
Az utazások többségéről írtam is, hátha így másoknak már kevésbé lesz járatlan az út, amit én már bejártam. Vagy inkább gurultam…
