Spanyolország mindig az egyik kedvencem volt, de nehéz megérteni, pontosan miért. Tenerife évekig csábított, lassan érett be a folyamat, és végül egy a vállammal való hosszú lefolyású lebetegedés (frozen shoulder), 10 hónapnyi gyógytorna és egy párkapcsolat lezárása után 2017 novemberében utaztam el egy egyirányú repjeggyel telelni és önkénteskedni Tenerifére, ahol végül három hónapot töltöttem. Legutóbb, 2018-ban voltam ott két hónapig, visszafelé Barcelona érintésével. Mindkét út előnyeiről és hátrányairól mesélek, hiszen így kerek a történet.

Jómagam egyszerre vagyok kemény sétálgató turista, és a helyiek életébe beintegrálódó digitális nomád. Tenerife és a Kanári-szigetek egésze egyre inkább a digitális nomádok gyülekező helye. Online nyelvtanárok hada telepedett le, informatikusok telelnek át, még Dél-Afrikából is költöztek ide olyan értelmiségiek, akik Európa részei akarnak lenni egy jó éghajlaton. A lakosság így nagyon kevert, de a fő trendeket könnyű felismerni: vannak a német nyugdíjassokkal teli helyek, a sok oroszt bevonzó területek, néhol pedig a dél-amerikai országok bástyái magasodnak a többiek fölé. A helyi lakosság létszámban talán az 50%-ot sem éri el.