Tudod milyen érzés bringatúrázni? Hat-hétezres csúcsok, hatalmas magashegyi tavak között, ahol a jurtákban élő nomád népeken és a vadlovakon kívül senkivel sem találkozhatsz? Ahol megtapasztalhatod, hogy milyen csodálatos és milyen kegyetlen tud lenni a természet? Ahol már az is kihívás, hogy egyáltalán nyeregben maradj? Én sem tudtam, amíg fel nem tekertem a Pamir Highway-re. Ha eljössz, szívesen elmesélem Neked!
Több, mint húsz év kerékpáros tapasztalata vezetett 2019-ben földgolyónk egyik legmagasabban fekvő – még kerékpározható – vidékére, a „Pamir Highway”-re. Mögöttem volt megannyi magashegyi hágó tapasztalata, tekertem már kínzó, forró sivatagban és a sarkvidéken túl, s életutam során gyakran feszegettem saját határaimat. Ez a túra mégis rengeteg újat tudott adni. Soha nem láttam még ilyen nomádnak az embert: egy szűkös, kényelmetlen jurtában, egy fedél alatt saját állataival, a végtelen hegyvidéki tájon, távol minden civilizációtól. A földutak türelemre és alázatra tanítottak, az itt élő emberek kedélyes vendégszeretete pedig megerősítette bennem azt a tudatot, hogy – a hírekkel ellentétben – földünket zömmel kedves és segítőkész emberek lakják, akik nem gyűlölik az idegeneket, a más származásúakat szimplán azért, mert máshogy szocializálódnak, mint az náluk megszokott.
Kerékpárral felfedezni a világot mindig nagyszerű élmény: megadja az a közelséget, közvetlenséget, melyet az autóval, vonattal barangoló útitársaink soha nem érezhetnek. Valahol mi is a felfedezett táj és nemzet részeseinek érezhetjük magunkat, sorsközösséget vállalhatunk az ott élő emberekkel. Megtapasztalhattuk például a Pamír magashegyi kis falvakban élők nélkülözését, vagy a Szong-köl jurtasátraiban lakó nomádok szabadságát. Ugyanakkor itt, ezeken a világvégi helyeken is szomorúan láthatjuk világunk romlottságát, a kapzsi, hataloméhes vezetők személyi kultuszát, s az az elképesztő szakadékot a gazdagok és a szegények között.
