Magamról

2007-ben jártuk végig először a klasszikus spanyolországi Szent Jakab utat a (leendő) férjemmel. Az első camino után pedig nem volt megállás. 2008-ban a Provence-ból induló Arles-i utat fedeztük fel, egészen a Pireneusok lábáig jutva. Hamar rájöttünk, hogy számunkra ez a tökéletes pihenés. Út közben volt időnk, hogy átgondoljuk, mi dolgunk van ezen a földön. Bár én korábban sem voltam túlságosan karrierista, itt jöttem rá, hogy milyen fontos az emberek szolgálata. A tudományos (régészeti) pályafutásomat felváltotta a tanítás, és ma már boldog pedagógusként tanítok egy Waldorf-iskolában.

Bár soha nem volt célunk, hogy extrém low budget legyen az utazásunk (napi luxusként soha nem mondunk le a zuhanyozásról és lehetőleg az ágyban alvásról sem), az utazás olcsóbb módját kerestük. Néhány év alatt arra is rájöttünk, hogy mennyivel többet látunk az országból, ha gyalogos tempóban, napi 20-40 km-t megtéve fedezzük fel.

2007-2018 között minden nyáron szántunk 3 hetet (átlag 400-500 km) a gyalogos hátizsákos testi-lelki megtisztulásra-feltöltődésre. Így ismerkedtünk meg Spanyolországgal, Portugáliával, Olaszországgal (Via Francigena), Franciaországgal. A karantén előtti években a magyar caminot jártuk végig Budapesttől Rajkáig, majd az Országos Kéktúrát.

Én 2022-ben egy erős lelki megrázkódtatás után mentem el újra a spanyol caminóra. 2023-ban már csak segíteni tértem vissza: két hétig együtt mentem a zarándokokkal, majd hospitalera voltam egy szálláson. Beszélgettem, meghallgattam, biztattam. Együtt főztünk, énekeltünk, sírtunk. Minden percnek és tettnek volt értelme. 2024-ben sikerült megint a férjemmel együtt elindulnunk: Le Puy-ből, a leghíresebb francia zarándokúton.