Három éve szervezek magamnak rendszeresen önkéntes küldetéseket, több okból kifolyólag. Egyrészt úgy éreztem, az utazás akkor jelent számomra igazán valamit, ha nem csak én gazdagodok szép élményekkel -egy egy csodálatos helytől akár-, hanem úgy kerek, ha én is magam mögött próbálok hagyni valamit.

Másrészt, ha a fizikai és lelki síkon is megközelítem meg a lehetőségeket, egyedüli hátizsákos és low budget utazóként, ez a legszebb formája annak, hogy integrálódni tudjunk egy helyi kultúrával és közben meg is tudjuk engedni magunknak ezt, hiszen többnyire szállás és étel biztositott azoknak, akik tevékenykednek akár egy állatmenhelyen vagy egy iskolában.

S mi az, amit fel tudok ajánlani magamból? A tudás, amihez nem mindenkinek van hozzáférése a világ szegényebb településein szerte a világban. Legyen ez akár az angol nyelv ismerete. De néha nem is a tudás az, amit magunk mögött hagyunk. Van, hogy a szeretet, az energia, a jelenlétünk, a kedvesség változtat meg valamit az emberekben, néha pedig a világ másik részén történik meg ez a varázslat.

A Taj Mahal vagy a Machu Picchu emléke örökké a szívemben marad, de sosem annyira, mint azok a történetek, amiket egy thaiföldi család vagy egy kambodzsai iskola gyermekei adnak hozzám. Az utazám számomra úgy kerek, ha mindkét énem ötvöződhet benne: a kalandor, aki felfedez és a mesélő, aki kapcsolódik.