Olyan 6-7 éves koromban édesanyámék elutaztak pár napra külföldre. Addigi életemben – tudtommal – nem hagyták el az országhatárt. Akkor, gyerekfejjel kértem őket, könyörögtem, hogy vigyenek magukkal. Sajnos erre akkor nem volt mód, és többször mondták, hogy majd ha felnőtt leszek, és nagyon gazdag, akkor mehetek külföldre, de akkor sem lesz ám könnyű, hiszen ha én leszek a családfenntartó, majd megértem, hogy bizony a pénz nem a fán terem, hogy csak úgy elutazzam; millió más fontosabb dologra kell majd költenem.

Azt hiszem, az ilyen és efféle sztereotípiák (mint pl. Kelet-Európa, vagy Ázsia nagy része veszélyes, nincs ott semmi, Szibériában mindig hideg van, stb.) nemcsak engem, hanem a legtöbb kortársamat, és – jellemzően – az idősebb generációt is elérték; sokukra mind a mai napig hatással vannak.
Szerencsére engem az élet elég fiatalon, mindössze 18-19 éves korom körül összehozott olyanokkal, akik már akkor is igazi utazónak számítottak (hátizsákkal Iránba, Indiába, Szíriába, Kazahsztánba és egyéb posztszovjet utódállamokba…), így segítségükkel – mondhatni – még idejekorán kinyílt a szemem, a bennem is igencsak bebetonosodott sztereotípiáktól igyekeztem megszabadulni, és úgy próbáltam szervezni az életemet, hogy egyszer majd én is igazi világjáró legyek.

Álmom lassacskán valóra vált: az elmúlt 7 évben közel 90 országot jártam be és tényleg szó szerint töménytelen mennyiségben utaztam. Életemnek ez a 7 éve megtanított arra, hogy a pénz – bár fontos – de elég jól kikerülhető, ha az ember kellőképpen rugalmas, szemfüles, kreatív, és a komfortzónáját maga mögött tudja hagyni. Így váltam amolyan világi nomáddá, akinek az utazás nemcsak a megtett km-ek és a „kipipált” világörökségi helyszínek számát, sokkal inkább egy önismereti, filozófiai úton levést jelent.

Ezeket én igencsak magas fokon űzöm: a ragaszkodásoktól való eltávolodás, azaz a lemondás szabadsága, az utazás szabadsága, s a minél kevesebb (érték)tárgy és kötöttség egyben a boldogság egyik faktora is. Életem egyik célja, hogy ezt a gondolkodásmódot megismertethessem az emberekkel, hogy egy alternatív, úgy lehetőségekkel teli életvitelt lássanak, és ki-ki kedvére szemezgessen belőle, beépítve az új elemeket a saját életébe.

Ennek az életfilozófiának köszönhetően Európa összes országát bejártam fillérekből. pl. egy Brüsszel-Párizs-London-Edinburgh utat alig 500 (ötszáz!) Ft-ból buszoztam végig, természetesen mindegyik várost alaposan bejárva. Ez még az autóstoppolásnál is olcsóbb, hiszen aki ezt a műfajt kedveli (többek között én is), annak ki kell jutni a városok szélére, hogy egy megfelelő helyen tegye ki a hüvelykujját. Ennek pedig pl. egy London vagy Párizs viszonylatban már egész magas költsége lehet, hacsak az ember nem akar ezért a külvárosokban akár 20+ km-t gyalogolni.

Részben a szerencse, részben pedig a fent említett paraméterek segítségével volt lehetőségem kijutni 2016 májusában 2 hétre Japánba. A lehetőséget egy elárazott repülőjegy hozta, mellyel a Budapest-Tokió retúrjegyemet mindössze 49 ezer Ft-ért tudtam megvenni. Ez ugyan rendkívül jó ár, azonban még ha ki is jut az ember Japánba ilyen olcsón, akkor bizony ott súlyos tízezreket költhet közlekedésre, szállásra, de akár még étkezésre is.

Nekem összesen 70 ezer forintom gyűlt össze erre az útra a repülőjegy árán felül (azaz a teljes 2 hetes út 120 ezer Ft volt mindennel!), így igencsak ki kellett találnom, hogyan és szervezzem meg a kinti életemet úgy, hogy lehetőleg minél többet lássak is az országból, és lehetőleg a 14 éjszakámból ne 14-et kelljen az utcán töltenem – éhezve. Némi ügyeskedéssel és furfanggal a küldetés sikerült, és Honsu szigetének több csodálatos részét meg tudtam nézni Tokiótól Hirosimáig, az őzikéiről ismert Nara városától egészen Kamakura óriás Buddha szobráig. Kíváncsiak vagytok, hogy mindezt hogyan sikerülhetett, és hogy Ti hogyan valósítsatok meg egy ilyen utat? Gyertek el az előadásomra, és mindenre fény fog derülni!

Világkörüli élményeimről, tapasztalataimról az alábbi linkeken olvashattok bővebben: https://www.facebook.com/vilaglatta