Van egy ország, ami szinte karnyújtásnyira van, de alig ismerjük. Sokan még azt sem tudják, hogy ez egy önálló ország. Pedig rengeteg csodát rejt, messze több van benne, mint a hozzá kötődő sztereotípiák. Szeretek róla mesélni, ahogy szerettem ott élni is.

Sokan úgy tartják, Belarusz unalmas, szerintem csak elbűvölően lassú. Nem lehet unalmas az az ország, ahol Lee Harvey Oswald szerelmes lett, ahol Münchhausen bárót örök nyugalomra helyezték, és ahol szellemlovasok vágtatnak a végtelen mocsárba.

Apropó, ha úgy gondolod, hogy Belarusz unalmas, próbálj ki egy túrát a mocsárban! Belarusz és Európa egyik legnagyobb mocsara a Jelnya, nyilván el kellett mennem, nem hagyhattam ki. Szervezett túrára fizettem be, ha nem így tettem volna, most nem szerepelnék a fesztivál előadói között😊. Amikor megérkezett a busz, leszálltam, elegánsan elindulta, hogy “megy ez nekem”, majd alig öt lépés után megindult alattam az út. Csak nem előre, hanem lefelé. 10 km-en keresztül küzdöttem az életemért, ugráltam zsombékról zsombékra, próbáltam nem otthagyni a fogam és a kölcsön kapott gumicsizmám. A legcikibb az volt, hogy a gumicsizma 3 számmal nagyobb volt, mint a lábam, ha megálltunk pihenni, a súlypontom hátra indult, én meg fenékre ültem a 10 fokos vízben. Csak először volt ciki, az ötödiknél már senki nem vihogott, megszokták. Ahogy én is.

Határozottan nem politikáról akarok beszélni, a sztereotípiákon túli mindennapokat szeretném megmutatni. Azt, ami nem látható addig, amíg személyesen nem mész oda. Ha azt hiszed, hogy semmit nem tudsz Belaruszról, akkor azért gyere el, hogy meggyőzzelek arról, ez messze nincs így! Ha már jártál ott, kíváncsi vagyok a véleményedre.