Magamról
A Gödöllői Agráregyetemen végeztem. A Trópusi Tanszéken voltam tanársegéd, kutató. A kollégiumban egy szudáni szobatársam volt, tőle tanultam meg arabul. Doktorált agrármérnökként azután Líbiában kezdtem dolgozni. Ezt követően Egyiptomba kerültem, s miközben a Hydroexport vízügyi ágazatának igazgatójaként öntözőrendszereket építettem, elvégeztem a kairói Al-Azhar Egyetemet, ahol már foglalkoztatott a Sharia rendszere és adaptálhatósága a szekuláris jogrendszerekbe.
Felvettem az iszlám vallást és a beavatás után az új nevemet. Így az iszlám első magyar sejkjévé avattak: Dr. Abdel Rahman Mihalffy Sheik néven.
Nyolcévnyi munkával lefordítottam magyarra a Koránt, s iráni felkérésre a siíták szent könyvét, a Nahjul Balaghát. 1988-ban Budapesten megalapítottam a Magyar Iszlám Közösséget, amelynek 1996-ig én voltam a vezetője.