Magamról
Ha az ember magyarként Új-Zélandon él, teljesen nyilvánvaló, hogy egy reggel úgy ébred, hogy ma elmegyek Kínába angolt tanítani. Igazából megyünk. Feleségem és én. Két magyar, nulla tanítási tapasztalattal, kínai nyelvtudás nélkül. Probléma? Nekünk nem, és úgy tűnik Kínának sem.
Az a nép, amelyik túlélte Maot, különösen azok a konkrét emberek, akik tényleg túlélték a politikai és gazdasági ámokfutást, nem fognak néhány papír hiánya miatt lemondani egy remek üzleti lehetőségről, és két európai a tanári karban komoly vonzerőt kölcsönöz egy iskolának. A vonzerő meg egy az egyben váltható yuanra a magánoktatás terén. A kínai nép gazdagodni akar, ide akarja csábítani a tőkét. Ha ennek az az ára, hogy meg kell tanulni angolul, akkor meg fog tanulni angolul. A gazdaság dübörög, a pénz az isten, Mao elvtárs már csak az anyósülésről integet.
A BME-en tanultam. Alapvetően sose álmodoztam arról, hogy Kínába menjek, de valahogy az élet mindig unszolt. Hol botrányosan olcsó utazási lehetőséggel, hol ösztöndíjjal, hol munkalehetőséggel. Nem álltam ellen és nem bántam meg.
