Öt évnek kellett eltelnie azóta, hogy a Vitéz Kürtős Teammel, negyven nap evezés után elértük a Duna Fekete-tengeri torkolatát, hogy újra motoszkálni kezdjen bennem az érzés: jó lenne egy újabb, többhetes evezős túra. Persze az elmúlt években sem lustálkodtam, 2016-ban az Adrián evezett a kürtőskalács meghajtású csapatunk, 2017-ben húsz nap alatt végigbicikliztem/nomádoltam az Országos Kéktúra útvonalát, 2018-ban Antal barátommal harminc nap alatt tízezer kilométert autózva megkerültük a Balti-tengert, érintve Nordkappot, 2019-ben pedig szlovéniai és olaszországi többnapos bringatúra és gyalogos Kéktúra szakaszok voltak a terítéken. Tavaly év elején aztán kitaláltam, hogy nyáron elevezek Székelyudvarhelyről Budapestre, csak sajnos a járvány közbeszólt, és a júniusra tervezett túra idején már zárva voltak a határok. Idén júliusra aztán minden akadály elhárult.
A huszonegy naposra és valamivel több, mint ezer kilométeresre tervezett, három országot érintő KMTD Expedíció végül huszonkét napos lett, ellenben távolságban egy jó százassal kevesebb, mert a Nagy-Küküllő sajnos ilyen jellegű maratoni vízitúrára alkalmatlannak bizonyult. Az első napon három óra alatt hat kilométert tudtam megtenni, és be kellett látnom, hogy ebben a tempóban nemhogy Budapestre nem érek el a tervezett idő alatt, hanem még a mintegy száznyolcvan kilométerrel lejjebb lévő Maros folyóig sem. Így egy nap szünet után Balázsfalvától, a Kis- és Nagy-Küküllő egybefolyásától folytattam az utamat, majd a Maroson, Tiszán, Ferenc-csatornán és az áradó Dunán evezve jutottam el Budapestre.
A KMTD Expedícióra a székesfehérvári Vitál Club épített egy kajakot, ami már önmagában is egy óriási megtiszteltetés volt számomra, úgy pedig még inkább, hogy a támogatóm aktív részese volt Fa Nándor első két földkerülő útjának, részt vett a hajók építésében, illetve a szárazföldi támogatásban az utak alatt. És nem mellékesen annak idején a Szent Jupát másik hajósának, Gál Józsefnek az evezős társa volt páros kajakban.
Ha kíváncsi vagy, hogyan készültem fel a túrára, honnan volt élelmem, vizem a három hetes úton, hogyan teltek a napjaim a túra alatt, milyen kihívásokat jelentettek a határátkelések, mennyire volt nehéz az áradó Dunán felfelé evezni, hányszor borultam, mennyit fogytam a huszonkét nap alatt, akkor gyere, és hallgasd meg előadásomat a Fáklya Klubban!
Könyvem: 40 nap a Dunán – A Vitéz Kürtős Team útja a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig*
* az utolsó 15 példány megvásárolható lesz a helyszínen