Klein Dávid

Aktuális előadás:

BWT Hindukus Expedíció 2023 – igazi alpin kaland

Magamról

1975-ben születtem és már gyermekként is fontos volt számomra a természet és a fizikai erőfeszítés, valamint a Nagybetűs Kaland. Kirándultam, tüzet raktam, fára másztam. Közben mindenféle sportot kipróbáltam. A versengés nem vonzott és labdaérzékem se volt, de a tájfutást, a karatét és a dzsúdót szerettem. Tizenkét évesen ismerkedtem meg a sziklamászással és 1989-ben tettem le alapfokú vizsgámat. Első ázsiai expedíciómat 1998-ban vezettem. (A csapat a Tirics Mir első magyar megmászását teljesítette.)

Közben az ELTE BTK hallgatójaként filozófus diplomát szereztem. (Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója vagyok.)

Négy nyolcezres csúcsán jártam, oxigénpalack nélkül. Ezek közül kettő első magyar megmászás volt. Legszebb sikerem talán az Annapurna I (8091 m, 2016) első magyar megmászása volt: ez bolygónk legveszedelmesebb nyolcezrese.

Az Everesten 8700 méterig jutottam palack nélkül, de volt téli próbálkozásom az alaszkai Denalin és a hírhedt Nanga Parbaton is, valamint vezettem expedíciót az Everest technikás és ritkán mászott keleti falára is.

1998-ban barátaimmal megalapítottuk a Felfedezők Programot, melynek célja ázsiai hegymászó expedíciók szervezése és lebonyolítása volt. 2002-ben – a Felfedezők szellemiségét átörökítve – életre hívtam az Eseményhorizontot. E programok keretében számos, a magyar hegymászás mérföldkövének számító – expedíció valósult meg. Szervezője voltam – többek között – a Broad Peak és a K2 első magyar megmászását teljesítő expedícióknak. Az Eseményhorizont jelenleg is aktív.

A hegy- és sportmászás szinte mindegyik vállfaját szeretem és művelem.

Facebook
Weboldal

Korábbi előadások: