Magamról
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Egerben születtem, itt, a Bükk lábánál. Most arról kéne írnom, hogyan kezdtem el utazni. Jó kérdés… Talán egy évesen, amikor megtanultam járni. Gyerekkoromtól sokat jártunk szüleimmel túrázni a Bükktől a Tátrán át az erdélyi Kárpátokig. Majd gimnazista koromban a haverokkal, főiskolás koromban szintén ugyanezekkel a haverokkal. Majd csináltunk egy egyesületet, mely ma is fut: Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület néven. És azóta is járunk túrázni és utazni a haverokkal…
Ja, meg a másik problémaforrás: Földrajz szakon végeztem, így aztán persze jó hosszú lett a bakancslista. Aztán tanultam még etnográfusnak is. Ez sem segített deviáns, csavargó viselkedésemen. Gimnazista koromban mentem először sziklát mászni, majd még jöttek a barlangok is. Így süllyedtem egyre mélyebbre… Odáig, hogy most egy kis faluban élek a Bükkben, így aztán bármikor kimehetek az erdőbe, a városba meg egyre kevesebbet. Szégyen…
Ráadásul lassan egy évtizede utazási irodáknál dolgozom, kalandtúrákat, hegymászó túrákat viszek mindenfelé színes Világunkban, én égetnivaló eretnek.
De higgyétek el, vannak még olyan helyek, hol kenyérrel, borral és hellyel kínálják a csavargót, hol megbecsült Hadzsi a világot látott ember!
És vannak olyan helyek is, hol nincs ember, ki kritikával illesse a magamfajtát, hiszen a rénszarvasok nem kritizálnak – csak a szúnyogokat utálják, akár a magamfajta. Nem kritizálnak, csak vándorolnak évszaknak megfelelően keresztül a végtelen tajgán – akár a magamfajta, ha találnak egy kövér gombát, boldogan bekebelezik – akár a magamfajta, és ha embert látnak messzire kerülik, mint a fekete dögvészt – akár a magamfajta…
