2011-2015 között körbebringáztuk a Földet 46 országot érintve, fekvőbringákon, nászút gyanánt. Előtte és utána pedig rengeteget csavarogunk Európában, Athéntól az Északi-sarkkörön túlig mindenfelé. Legújabban pedig három pici gyermekünkkel bringatúrázunk, két fullra pakolt, utánfutókkal és gyerekekülésekkel szerelt elektromos rásegítésű bringán. Szóval van miről mesélnünk, és rengeteg olyan tapasztalatunk van, amit jó lett volna előbb tudni; jó lett volna, ha valaki előbb mesél nekünk róluk. Mi örömmel leszünk számodra ez a valaki, ha érdekel a kerékpártúrázás csodálatos világa! 😉 Útra fel!

Sztori: Egyszer a 15 perc alatt lestoppoltunk egy teherautót Ausztrália közepén, aminek aztán a kedves sofőrje, Greg a barátunk lett, és egészen 2000km-re vitt el minket a két felpakolt fekvőkerékpárunkkal együtt, méghozzá házig, a brisbane-i magyar vendéglátónk címéig. Azt hittük, a bringázás után egy teherautóban csücsülni már nem lesz olyan kalandos, de ezalatt a két nap alatt egyszer kifogyott az üzemanyag a semmi küzepén a járműből, később pedig a kipufugó szakadt le. Persze megoldottuk ezeket a helyzeteket is, hisz nem volt más választásunk, és ha valamire, hát a problémamegoldásra alaposan megtanított minket az ekkor már két éve tartó kerékpártúránk. Az is nagyszerű a kerékpártúrázásban, hogy nagyszerűen kombinálható más utazási formákkal, gyalogtúrázással, hátizsákozással, stoppolással is. És kell is ez, mert bár nagyon jó bringázni, de hónapokon (vagy éveken) át csak(!) bringázni, na az sok, és még ebből a jóból is megárt a sok…

Facebook

Martin Ferenc vagyok, világutazó fotós. A kerekasztal többi tagjához hasonlóan én is régóta tekerek: több, mint 15 éve a bringa a fő közlekedési eszközöm, télen-nyáron; azonban az idei évig csak legfeljebb párnapos, hosszúhétvégés bringás kirándulásokra mentem – hosszú, 1-2 hónapos utakat mindig gyalog és helyi tömegközlekedéssel oldottam meg. Idén tavasszal ellopták az egyik montim, és trekkinget vettem helyette; valamint megtudtam, hogy egész olcsón lehet bringát vinni repülővel. Nosza elsőnek egy elég nagy fába is vágtam a fejszém: 5 hétre mentem Izlandra, ősszel; nemrég tértem haza. Így a sokat tapasztalt veteránokkal ellentétben az újdonsült bringatúrás tapasztalataival és tanulságaival tudok beszámolni egy elég küzdelmesre sikerült túráról.

Bringán nőttem fel és a mai napig ezzel a remek közlekedési eszközzel oldom meg az utazásaim jelentős részét. Ez a legjobb módja az utazásnak, ha szeretnél fenntarthatóan, a legkevésbé környezetszennyező módon körbenézni a nagyvilágban, hisz a szigeteket és Amerikát leszámítva mindenhova eljutsz két keréken! Nemcsak ingyen van, hanem egy kapcsolódási pont is a legtöbb kultúra esetében, így a helyiek sok esetben könnyebben interakcióba lépsz, ha látják a megpakolt túrabringádat. Szeretném, ha minél többen bringáznának, így feladatomnak érzem, hogy a kerékpáros utazást hirdessem.

Az utazás–túrázás az életformám, leginkább gyalog- és kerékpártúrázom 1990 óta. A vonat-kerékpár kombinált utazásban van igen nagy belföldi gyakorlatom. Külföldön Hollandiában, Görögországban és Bulgáriában kerékpároztam, valamint Szlovákiában. Kölcsön és saját kerékpárokat használtam. Nagy gyakorlatom van a hosszabb utak letekerésében málházott kerékpárral minden évszakban és terepen, jól ismerem e szakág kihívásait és szépségeit.

Sztori: Egyszer egy barlangszálláson töltöttem az éjszakát kerékpárral, beköltöztem és lefeküdtem aludni. Amint leszállt az este, három egér próbálta megkaparintani a kajámat. Fölkeltem, arrébb tettem, visszafeküdtem. Ekkor előbújt egy pele, és játszani, zörögni kezdett. Majd újra előjöttek az egerek, megint ki kellett másznom, hogy jobban védjem a dolgaimat. Utána visszajött a pele, majd ismét támadtak az egerek, és ez így ment reggelig. Az éjszaka elmúltával a bosszantó kisemlősök elmentek aludni, én meg kialvatlanul, fáradtan kezdhettem a napot életem legrosszabb hegyi szállása után…