Kármán Katalin (Camino Europa)

Magamról

Kármán Katalin vagyok, foglalkozásom szerint HR-es, saját besorolásom szerint inkább örök gyalogos utazó. A lelkem mélyén már kisgyerekként is arról álmodoztam, hogy végtelen gyalogutakon járok egyszál magamban.

Az álomból csak 36 éves koromban lett valóság, amikor is egy hirtelen jött, de nagyon erős elhatározásból, szerény túrázós tapasztalattal nekivágtam életem első Caminójának, a klasszikus 800 km-nek. Hamar ráéreztem az ízére, majd nagyon gyorsan függő is lettem. Azóta minden igazi nyaralásom túrabakancsban telik és automatikusan a gyalog járható utakat keresem minden térképen. Egyedül szeretek útra kelni, leghűségesebb társam egy nagy túrabakancs és egy kis hátizsák, velük kóboroltam Európa számos országának turistaútjain, és természetesen keresztbe-kasul egész Magyarországon át, sokszor úttalan utakon.

2022. június 1-jén vettem egy nagy levegőt, becsuktam magam mögött az ajtót, és nekivágtam a Santiago de Compostela felé vezető útnak. Gyalogosan, egyedül, egy új útvonalon, Szlovénián és Olaszországon át. 153 nap múlva a Santiagoi katedrális előtt állva elmondhattam, amit igaziból mindig is tudtam: ez nem sportteljesítmény. Ez egy átlagos fizikumú, nem túl sportos, középkorú nő elszánt vándorlása a cél felé – testben és lélekben. Azóta már tudom, hogy ezen a 4200 km-es úton nem pusztán a fizikai erőm vitt végig, hanem a vágyaim, egy erős elhatározás és a kíváncsiság. Minden más meg csak úgy hozzárendeződött ezekhez.

12 évnyi intenzív gyalogos utazás után azt vallom, hogy aki gyalog jár, sokkal többet lát a világból. Nem szeretek semmit „megúszni”; számomra az időjárás viszontagságai, az isten háta mögötti helyeken botorkálás, a kis bódéban sütött helyi ételek, és helyiekkel való (sokszor kézzel-lábbal megtámogatott) diskurzus, a felemelő pillanatok, a mélypontok és az erdő mélyén sátrazás együtt teszik felejthetetlenné, és nagyon kerek élménnyé a vándorlást.

És persze nagyon szabaddá teszi embert, mikor rájön, hogy minden, amire szüksége van, elfér egy hátizsákban és ha úton lehet, nem is hiányzik soha semmi.

Facebook

Korábbi előadások: