Döme 1995-ben kezdte el a Kárpátok-expedíciót, én (Gábor ☺) 2001-ben csatlakoztam hozzá. Azóta együtt járjuk ezeket a néhol érintetlen, néhol túlzsúfolt tájakat, szerzünk tapasztalatot nem csak a természet, de a hegyi emberek, a határőrök és határkövek érdekes világáról is.
Rengeteg minden változott ennyi idő alatt, ezer korszaka volt a túráknak, ahogy mi, a táj, a technika és a határátkelési szabályok is változtak. A cél az, hogy végigjárjuk a Kárpátok „főgerincét”, vagy/és az egykori történelmi országhatárt a Kazán-szorostól Dévényig, Dunától, Dunáig.
A jórészt nagyzsákos, nyári túrákat a „közelebbi” részeken néhol egy-egy napos rövidebb túrák, néhol vadvízi evezés, vagy téli túra színesítette. Törekedtünk a folyamatos haladásra, de ez messze nem mindenhol sikerült. Ennek köszönhető, hogy ha mindegy jól megy, idén elérjük Dévénynél a Dunát, így a szlovák, a cseh és a lengyel rész is teljessé válik, de Kárpátalján és Erdélyben még lesznek foltozni való szakaszok. Ez egy olyan túra, aminek nem tudjuk, valaha is vége lesz-e, s ha még a jelenlegi terveket teljesítjük is, mindig ki lehet találni még további szakaszokat ahhoz, hogy ez egy soha véget nem érő túrasorozat legyen.