Kis tinédzser korom óta érdekelt Japán valamilyen formában. Bő 15 évvel később most úgy érzem, ez már nem érdeklődés, az életem és személyiségem része lett valamilyen szinten az ország és amit tőle kaptam.
Először 21 évesen utaztam ki ösztöndíjas egyetemistaként egy évre, Tokió külterületére. És ha már egyébként is szeretek kirándulni, utazni, miért is ne arra költsem a kormány pénzét? Először persze a kötelező Tokió-Ószaka-Kiotó háromszög lett letudva, és még pár régió, de egyértelmű volt, hogy sokkal többet rejteget az ország. Muszáj volt hát working holiday-jel visszamenni pár évvel később, és abban az évben alig pár napot töltöttem nagyvárosban. Amikor nem pincérként robotoltam és gyűjtöttem a pénzt, vagy síeltem, vagy utaztam, vagy a következő utazást terveztem.
Hokkaidón éltem és felfedeztem a környéket, végigrohantam Sikokun egyedül tömegközlekedéssel egy nagyon tömény 2,5 hét alatt, egy barátommal autóval bejártuk Honsú északkeleti partvidékét, majd a Covid miatt befuccsolt két hónapos körút helyett sokkoltam a szervezetem és Hokkaidóról leköltöztem a fullasztó nyárba Okinavára. Ahová tavaly ismét visszatértem immár családi ok miatt.
