Meggyőződésem, hogy a „miért ne csináljunk valamit” helyett azt kell keresni, hogy „miért csináljunk valamit”. Különben hogyan tudtunk volna egyszerre két helyen iskolába és edzésre járni?

A legelső alkalommal, amikor kiutaztunk Toszkánába, egyedül mentem előre a 4 gyerekkel. 70 km-rel a cél előtt, Firenze külvárosában az (egyébként rendesen szervízelt) autónkról leesett az ékszíj. Amikor bevittük egy szervízbe, olyan magas árat mondtak, amennyi pénzt az egész több hónapos kalandra tettünk félre. Ekkor a gyerekeim fölvetették, hogy vegyük ki az autóból a hangszereiket (trombita, fuvola) és a rollereket, majd robogjunk be Firenze belvárosába, álljunk ki az utcára zenélni, hogy összeszedjük gyorsan a pénzt. Ez is történt, közben pedig a szervíz is levitte kicsit az árat, így vígan ki tudtuk fizetni az autót.

Később is nagyon sok hasonló kalandunk volt (otthon sütött süti eladása kávézóknak, stb.), és mindig lett volna kifogás, mi mégis mindig léptünk egyet előre. Nem kell túlgondolni, elég mindig csak egyet lépni előre, olyan eszközökkel és kapcsolatrendszerrel, amik éppen rendelkezésre állnak.

Büszkén elmondhatom, hogy a gyerekeim már bármelyik általuk ismert nyelven képesek problémákat megoldani és nem félnek. Egészen extrém, ugyanakkor kiváló találkozások valósultak meg, amelyeknél a kulcs csupán az volt, hogy mertünk megnyílni, önmagunk lenni, és tenni egy bátor, de barátságos lépést. Hosszú távon kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatok születtek több ilyen helyzetből. A saját karrierem is olyan szabadabb irányba mozdult el, amelyről azelőtt csak álmodni mertem.

Ha szeretnétek tudni, milyen a kétlaki élet 4 gyerekkel, milyen iskolaidő alatt Toszkánában lenni, anyukaként bizniszépítéssel foglalkozni külföldön, közben pedig számos remek kalandot átélni akkor gyertek el az előadásra!