Magamról

Először hátizsákos egyetemistaként, 1999-ben, majd szakmai gyakorlaton, később ösztöndíjas műemléki építész doktoranduszként, éltem Japánbant 5 évet, majd csoportvezetőként tértem vissza 12 éven át. Autóstoppal, kerékpáron, gyalogosan, sineken és vizeken, levegőben és föld alatt, bejártam Japán négy nagy, és néhány kisebb, természetes és mesterséges szigetét.

Átéltem a vasbeton szállás hajladozó rugalmasságát, és a tatamival borított tokiói faház ablakrázó csörömpölését földrengés alatt. Fordította ki kezemből az esernyőt a tájfun és kapaszkodtam négykézláb a konyhaasztal alatt a katasztrófavédelmi központ földrengés-szimulátorában. Beszélgettem anyanyelvén gésával, zen-buddhista szerzetessel, kardkováccsal, szamurájjal, Michelin csillagos séffel, és a megtévesztésig élethű szilikon női robottal is.

Lenyűgöz a japán művészet és építészet folyamatos, kísérletező, múltat felidéző és újraértelmező változatossága, a minden létjogosultsága, a földrajzi és történelmi korok simulékony együttélése, a szaktudás évszázadokat túlélő hordozhatósága, a termálfürdőkig és a gasztronómiáig leszivárgó, mindent átitató szakralitás.

Végzettségemet tekintve közgazdász, építész vagyok, több, mint tíz év idegenvezetői gyakorlattal. Szakmai vonalon először Angkorban szerveztem ásatásokat és a templomok helyreállításán dolgoztam, majd 2008 óta a Csoma Szobája Alapítvány csapatával önkéntes örökségmentő és napiskola építő táborokat szerveztem a Himalájában. Jelenleg itthon, egy balatoni borászat építését vezetem.