Magamról

Gaál Péter vagyok, álmodozó. Eredetileg földrajz- történelem tanár szakon végeztem, így magától érthetődő módon munkavédelemmel foglalkozom.

Miskolciként kézenfekvő volt, hogy gimnazistaként bejárjam a Bükk-hegység rejtett ösvényeit, barlangjait, szikláit. Miután sikerült pár barlangot partizán módra úgy végig mászni, hogy azt túl éltük, megbeszéltük barátommal, hogy elmegyünk egy barlangos egyesületbe.

Gergő barátom jól informáltan tudta, hogy hova és mikor kell elmenni. Kicsit meglepett, mikor megtudtuk, hogy ez bizony mégsem barlangász klub. Itt hegymászók vannak. Egy gyors egymásra nézés, két mormogva kimondott gondolat és maradtunk. Azóta a kötéltechnika legkülönfélébb ágával megismerkedtem. Mászom sziklát, hegyet, jeget, barlangot. Ipari alpinistaként „Ezüstkoszorús mester” lettem. Ez nyilván már a korosodásom is jelzi. Oktatóként benne vagyok egy szűk szakmai csapatban, és több képzési rendszer kialakításában vehettem részt, úgy mint kalandparkok, mászófalak, vasalt utak, kötéltechnikai mentés, ipari alpintechnika. A földrajz, történelem és a kaland megmaradt hobbiként, így tematikusan próbálom járni a világot.

Amúgy meg, hogy lehet addig tanítani földrajzot, amíg az ember nem látott legalább három működő vulkánt? Nem töltött legalább 3 éjszakát lávafolyások „partján”? (Izland, Kamcsatka) Amíg nem merült a Nagy-korallzátonynál? Nem ereszkedett be gleccserek „gyomrába”? (Kaukázus, Grönland) Vagy éppen nem szelte át a Szaharát, az Atacamát? Nem lebegett bálnák fölött? Nem úszott együtt teknőssel? Nem bámúlta a kavargó, pulzáló sarki fényt?

És, hogy lehet tanítani a történelemről, amíg nem láttam saját szemeimmel a Hettiták fővárosát, a manzikeri csata színhelyét, vagy éppen Perszepolisz, Gíza, Szakkara, Nemrud Dagi fenséges romjait?

Nos, mire ezek kipipálásával végeztem, már rég elfelejtettem tanári ambícióimat.

Eddig 6 kontinens 50 országában jártam, többnyire kalandozással fűszerezve az élményeket. Hátizsákos csavargás, hegymászás, búvárkodás, túrázás és legújabb szerelemként a tengeri kajakozás fűszerezi az amúgy is meglehetősen aktív és sokszínű életemet, melyben Családom is segít. Hálás lehetek a sorsnak, hogy megélhettem az élet oly sok szépségét.

Hogy ennek mi köze lehet a „Nagy terv”-hez? Sejtelmem sincsen…