Female Yeti

Himalájától a Tűzföldig a hegyeken át

Gondoltam, jó ötlet lenne végigstoppolni és túrázni Patagóniát. Ez talán életem legjobb döntésének bizonyult. Amit itt, Patagóniában kaptam, az leírhatatlan. Talán még az előadáson is megkönnyezem ezt a részt. A tisztaszívű emberek és a táj kombinációja a Föld felett lebegtetett a boldogságtól.

Ahol tudtam túráztam, valamint végignomádkodtam egész Patagóniát. Majd a Magellán-szoroson átkompolva elértem a Tűzföldet, ahol persze túráztam majd pedig megpróbáltam lestoppolni egy Antarktiszra tartó hajót. Hiszen hiába kerestem, de egyik zsebemben sem találtam 6000 USD-t, ami a hajóútra kellett volna. Így kénytelen voltam stoppolni.

Sajnos egyik hajó sem vitt el. Nem vagyok az a kesergő típus, így elindultam észak felé, hogy Patagónia chilei részét is megvizsgáljam közelebbről a közeledő ősz és zord idő előtt. Itt is reméltem, hogy könnyfakasztóan gyönyörű emlékeket és képeket fogok szerezni éppúgy, ahogyan az argentín oldalon. A chilei rész mindent überelt.

Persze mindez kizárólag a hegyi része a világkörüli utamnak, hiszen több mint másfél évig bolyongtam a nagyvilágban megállás nélkül.

Az előadáson megannyi lélegzetelállítóan gyönyörű hegyi képet fogtok látni és sztorikat hallani. Gyertek el, dőljetek hátra és túrázzuk ezúttal együtt körbe a világot.

Hogyan is szeretek utazni?

Az utazási formám egyébként nagyon low budget-ről indult, aztán egyre “aljábban” utaztam és mega-szuper-extrém alacsony költségvetésen fejeztem be. Ami egyben kedvenc utazási formám is lett.

“Nem azért élünk, hogy együnk és a pénzt keressünk. Hanem azért eszünk és keressük a pénzt, hogy élvezzük az életet. Erről szól az élet, és ezért élünk.” George Mallory hegymászó èletfilozófiája.

PS: Kövessétek Ti is az álmaitokat!

Ahol megtalálhattok:

Hegyek

Facebook: https://www.facebook.com/femaleyeti/

Weboldal: http://femaleyeti.hu

Instagram: femaleyeti

Bemutatkozó videó