2017-ben jártam először Nyugat-Bengálban, ahol eredetileg egy kalkuttai művészrezidens-program keretében szerettem volna egy kiveszőben lévő énekes műfajt, a tappát tanulmányozni. A Banglanatak szervezet segítségével, az ő tanulmány- és gyűjtőútjukon ismerkedtem meg a baul fakírokkal és látogathattam nyugat-bengáli fakírfalvakat. Valóban úttalan utakon, gyufaskatulya autókkal és dugig tömött vonatkocsikon jutottam le Gorbhangába és Joydeb-be. Szöges ágyakat közel-távol nem találtam, viszont időt tölthettem olyan emberekkel, akiket szervezett utazásokon biztosan nem ismerhettem volna meg.

Réges-régi falvak romjai közt sétáltam, fali gyíkok és egerek közt éjszakáztam, fakírokkal énekeltem együtt Tepantar biogazdálkodásában Joydeb vízmosása mellett és a bangladesi határnál, ahol több napot is eltöltöttem a társaságukban. Ismerkedtem az életükkel, a hangszereikkel, a dalaikkal, a nyelvükkel és az őket körülvevő bengáli dzsungellel. Rengeteg élmény ért itt, ami nemcsak a fakírok, nyugat-bengáliak életével kapcsolatos, hanem a mindenkori fehér látogatók elé is tükröt tart.

Sokan nem tudják, hogy Nyugat-Bengálban látványos fesztiválok látogathatók, ahol a helyi kézművesség mellett hagyományos chau táncelőadásokon és baul fakír koncerteken lehet részt venni. Gorbhanga UNESCO falu, a világörökség része és a hagyományőrző programok különleges élményt jelenthetnek a kultúrkalandorok számára. Azt is elmondom majd, hogyan lehet ezekre a helyekre eljutni, kik tudnak gyakorlati segítséget nyújtani az érdeklődő utazók számára.