Simigh Ágnes: Elfelejtett Szíria

Elfelejtett Szíria

Előadó: Simigh Ágnes

Nem ismertem Szíriát 2011 előtt, amikor a Közel-Kelet népszerű turisztikai célpontjaként minden “normális” volt. 2024-ben határozottan másmilyen. A háború annyira régóta tart, hogy Szíriát a pusztítással azonosítjuk, kulturális és történelmi öröksége pedig talán feledésbe is merült a kollektív tudatban.

Hivatalosan Szíria még mindig háborúban áll; 2018 óta azonban az ország nagy része fölött visszaszerezte a szíriai kormány az ellenőrzést, és a lakosok azóta is reménykedve várják, hogy visszatér a stabilitás hamarosan.
A harcok az ország nagy részén véget értek, de mellékhatásai óriási terhet rónak a lakosokra, akik a napi megélhetésért küzdenek. Áram- és üzemanyaghiány van, az árak a helyi viszonyokhoz képest nagyon magasak, és amint elhagyjuk Damaszkuszt, feltűnnek a háború nyomai, aminek láttán gyakran elszorul az ember gyomra.

Fogalmam sem volt mire számítsak, amikor Szíriába utazom.
De abban a pillanatban, amikor megérkeztem ebbe az országba, és a katonák az ellenőrző pontnál azt mondták “Üdvözlünk Szíriában”, rögtön megnyugodtam, hogy mégis elutaztam egy olyan országba, amiről a legtöbben le akartak beszélni.

Szíria nem ugyanaz, mint korábban, de sokkal több van mögötte, mint ahogy azt a média szűrőjén keresztül elképzeljük. A nagyfokú pusztítás ellenére a történelmi örökség még mindig lenyűgöző.

Nehéz elképzelni, hogy nem sokkal ezelőtt naponta 1000 ember látogatott el Palmürába, és közvetlenül az egykori virágzó kereskedelmi város csodálatos romjainál szálltak meg szállodákban, hogy napkeltekor vagy napnyugtakor élvezhessék a látványt. Egy szálloda sem működik most, és a modern város szinte elhagyatott, de a régészeti lelőhely 70%-a, ami fennmaradt, még mindig lenyűgöző.

Damaszkuszt nagyrészt megkímélték a harcok, és még mindig olyan város, ahol heteket el lehetne tölteni barangolva a szűk kanyargós sikátorokban és a nyüzsgő bazárokban, ahol pazar a kínálat. Az Omajjád mecset, a világ egyik első imahelye, minden képzeletet felülmúl.

De Szíriában vannak a legkorábbi keresztény közösségek is. Egyes falvakban az emberek még mindig arámit, Jézus nyelvét használják a hétköznapokban is.

De hadd mondjam el, mi az igazán meglepő Szíriában. Mindezen nehézségek ellenére az autentikus arab kultúra és vendégszeretet továbbra is jelen van. A helyiek szívesen beszélgetnek külföldiekkel, elmesélik történeteiket, és meg akarják mutatni országuk valódi arcát. A helyiekkel való beszélgetések tetté igazán emlékezetessé és tanulságossá a szíriai utamat.