2018-ban jártam már Grönlandon egy 7 fős expedíció keretében. Akkora élményt jelentett számomra az az út, hogy elhatároztam, egy magyar csapattal még visszatérek ide. Azt még nem tudtam, hogy ez a csapat csupán két főből fog majd állni. 2022 tavaszán ismét felkerekedtem az Eisberg Grönland páros átkelés expedíció keretében, hogy most másodmagammal párommal Vámos Nórával teljesítsem a világ egyik legkeményebb ultratávú sarkvidéki kihívását. Évente csupán 10-15 ember teszi meg a közel 600 kilométeres Grönland átkelést, közülük is ritka a páros átkelés az út nehézsége, bonyolultsága miatt. Ezzel a teljesítményünkkel mi lettünk az első férfi nő páros akik átszelték a hófödte szigetet, és Nóra lett az első magyar nő, aki teljesítette a kihívást.
Expedíciónk, 30 nap és 5 óra alatt hágóvassal és síléccel szelte át a szigetet fedő két kilométeres jégpáncélt, ahol az átlagos hőmérséklet -20 C fok és a teljes felszerelést két 100 kg és 65 kg-os szánon húztuk maguk mögött. Mivel ez egy utánpótlás és külső segítség nélküli út volt, így az élelmiszer teljes mennyiségét is magunkkal kellet vigyük, mind a 270000 kalóriát, melyből óránként fogyasztottunk. Voltak rossz napok egy ideig hitegettük magunkat, hogy holnap jobb lesz, de aztán rájöttünk, hogy lehet holnap még nehezebb lesz. Volt hogy white out alakult ki, amikor csak a síléced orrát látod, még a horizont is eltűnik, és így kellett navigálni.