Szerintem utazni nagyon is pazarló dolog, és egy óriási luxusigényt elégítünk ki vele. Én a lehető legtöbb alkalommal igyekszem az ilyen luxusigényeimet a környezetre kevésbé káros módokon kielégíteni: bringázok, stoppolok, gyalogolok.

Így tettem tavaly júliusban is, mikor felszálltam a fekvőbringámra, és azt tekerve, illetve gyalogszerrel eljutottam Csomakőröstől Darjeelingig, északkelet Indiáig. Méghozzá nem véletlen ez volt a rajt és a cél helyszíne: Kőrösi Csoma Sándor útját jártam végig egészen a szülőházától a sírjáig, a lehető legnagyobb pontossággal követve az útját.

A nagy nyelvkutatónk, a tibeti nyelv úttörője 1819-ben indult útjára, és ennek bicentenáriuma alkalmából, 2019-ben az ő tiszteletére, emlékére csináltam végig ezt az utat. Ezt a 13 ezer kilométert 11 hónap alatt sikerült leküzdenem, de nem azért voltam ilyen lassú, mert gyenge voltam, hanem mert összesen négy hónapot megállásra kényszerültem: a csomagra várakozás, a börtön, a betegség és a kórházi fogság mind gondoskodott arról, hogy maximálisan tudjam értékelni a szabadságot, ami megadatott nekem.