Az előadás egyetlen témát fog átjárni, hétköznapi és cseppet sem hétköznapi expedíciós példákkal.

Azt a pici határt fogja módszeresen nagyító alá venni, amikor valaki egy helyben áll és magyarázkodik. Mert úgy érzi, hogy a körülmények rángatják… vagy épp elindul egy számára fontos nagy cél felé. A kettő között egyetlen pillanat van. És erről lesz szó.

Egyik pillanatban még a kifogásokat gyártod, hogy miért ne, a másikban teszed a dolgod. Ugyan az a személy, ugyanazzal a lehetőségekkel, elindulhat egy másik irányba is. Mert tartozol magadnak annyival, hogy kihozd a maximumot az időből, ami rendelkezésedre áll. Lehet, nagy szavak ezek, de akárhogy is nézzük, elég limitált idő áll rendelkezésünkre és ebből elég nagy luxus nem abba az irányba haladni, amerre szeretnénk menni, amerre az utunk van.

A téma alap ötletét, a 44 napos Déli-sark expedíció utolsó 10 napjának felismerése adta:

„Mindenkinek köszönöm a szurkolást és a biztatást, mert megvan! Itt vagyok a Déli-sarkon. Negyvennégy nap és négy óra menetelés után. Voltak nehéz pillanatok az út során, de olyankor mindig egy gyerekkori döntés és egy jelenkori gondolat vitt előre. Elképzeltem, hogy találkozom a fiatalkori önmagammal, azzal, aki elképzelte, mi lesz belőle, ha felnő. Aki tele volt tervekkel és korlátok nélküli hatalmas célokkal – szóval úgy a hatéves önmagammal. Volt idő, amikor ha találkozunk, erősen magyarázkodnom kellett volna, hogy valami miért nem úgy jött össze, ahogy elterveztem. Most az a gondolat vitt előre, hogy a hatéves önmagam vár a Déli-sarkon. Megérkezem és találkozunk, nem szólunk egy szót sem, csak nézzük egymást. Aztán elmosolyodunk és szorosan megöleljük egymást. Ő továbbra is csak büszkén mosolyog, én meg elsírom magam – tökéletes pillanat. Önmagad előtt megállni és helyt állni – nem magyarázkodni, csak létezni. Kompromisszumok és megalkuvás nélkül. A szabadság ez, amelyre gyerekként feltesszük az életünket, és amelyből felnőttként megpróbálunk minél többet, és minél tovább megtartani.”