Koncz János vagyok, a becenevem legyen mondjuk Jani, de lehet, hogy neked, te szemtelenül fiatal érdeklődő, Jancsi bácsi. 🙂
14 éves voltam (1972-t írtunk), amikor először voltam külföldön, a nővéremék jóvoltából, akik elvittek magukkal Bulgáriába. A velünk egy konvojban haladó ismerősök Trabantja Bukarest környékén kiköpte a gyertyát, aztán én vagy kétszer majdnem belefulladtam a Fekete-tengerbe. Naná, hogy gyorsan rájöttem: utazni érdekes.
Úgyhogy, amikor alkalom és pénz adódik, megyek-megyegetek azóta is, szárazon, vízen, levegőben, mikor hogy adja az útiterv és a sors. Szabadúszó fotós-újságíróként főleg cégeknek dolgozom, de pár évig a Totalcar csapatát boldogítottam, természetesen utazási-közlekedési témájú anyagokkal is, vagy kettőt a bemutatkozó végén belinkelek. Dolgoztam egy időben a Nők Lapjának is, szerettem nekik útleírásokat készíteni.
1972 óta már negyvenöt év telt el, ebbe a majdnem fél évszázadba belefért vagy hatvan ország, köztük olyanok is, amik már nincsenek a térképeken: Csehszlovákia, NDK, Jugoszlávia, de ne tessék megijedni, ennyire nem megyünk vissza az időben az előadás alatt, vagy ha igen csak egy-két rövid sztori erejéig. Arrafelé kalandozunk majd bringával, robogóval, tuk-tukkal, pickuppal, lovaskocsival, bérautóval, terepjáróval, vonattal, sőt, lóháton (egy felelőtlenség nyomán bekövetkező lábtörésből kifolyólag), amerre sokan járnak manapság is, és talán még többen szeretnének. India, Vietnam, Burma, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Japán, Chile, Argentína, az USA, a Dominikai Köztársaság, az Azori-szigetek, Izland, Erdély, Albánia biztosan bekerül az összeállításba, és még más helyek is, ne kelljen már most felsorolnom a fél világtérképet…
Jövünk-megyünk, látunk-hallunk, esünk-kelünk majd együtt a képek segítségével, remélhetőleg kiderül, melyikben mi a jó és mi a rossz, és azt is, melyikért mennyit kell nagyjából fizetni. És rájövünk majd arra, amit úgyis tudunk: hogy úton lenni a boldogság, de egy darabban megérkezni se rossz.
