Amit adsz, azt kapod vissza, avagy leléptem önkénteskedni Kambodzsába
2014 év végén, 33 évesen úgy éreztem, hogy hálás tudok lenni mindazért, ami nekem, egy budapesti srácnak a mai modern világunkban Magyarországon megadatott, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kicsit önkénteskedni úgy másfél hónapra egy kis kirándulással megfűszerezve Délkelet-Ázsiába. Nem volt komolyabb tervem, csak sodródni akartam az árral és élvezni a szabadságot. Kezdésként meglátogattam Észak-Thaiföldön egy buddhista, önfenntartó gazdálkodást folytató családot, akiknél egy csodálatos hetet töltöttem. Egy bambuszházban laktam, azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, bogyókat, leveleket ettük, amik a kertben teremtek, patakvizet ittunk, miközben hol kertészkedtem egy kicsit, hol csirkeólat építettem, hol pedig csak úgy motorzgattam az erdős hegyi szerpentineken. Eszméletlen volt!
Ezt követően lecsurogtam a Mekongon Luang Prabangba, Laoszba, ahonnan egy észak-laoszi kis faluba vagy egy dél-laoszi halászhoz terveztem elutazni, de időközben úgy alakult, hogy mindkét helyről lemondták a fogadást. Ekkor, a tervezett időm felénél döntöttem úgy, hogy átrepülök Siem Reapbe, Kambodzsába, és egy árvaházban fogok tölteni 1-2 hetet, majd az utolsó héten lazítok egy kicsit a tengernél. Miután leszállt a gépem és felpattantam egy motoros taxis mögé a siem reapi reptéren, megkértem a sofőrömet, Samnang-ot, hogy másnap nézzük meg Angkort, aztán vigyen el egy gyermekotthonba, mert bár Luang Prabangból próbáltam felvenni a kapcsolatot árvaházakkal, de most sem jártam szerencsével a világhálón. Így sétáltam be egy napsütéses délután egy siem reapi kis gyermekotthonba, ahol a csendespihenőjükből éppen ébredező picurok egy pillanat alatt már a nyakamban is lógtak, mintha csak egy hozzátartozójuk lennénk, aki elutazott egy kis időre. Ekkor találkoztam Hout-tal, a gyermekotthon egyik vezetőjével, aki örömmel fogadta segítő szándékomat, úgyhogy másnaptól kezdve elkezdtem hozzájuk járni és különböző társasjátékokat, sportversenyeket szerveztem kezdetben a gyerekeknek. Gyorsan megkedveltek a picik és én is jól elvoltam velük.
Még az első napokban kitaláltam, hogy a szervezek egy adománygyűjtést is nekik, ami egész jól sikerült, mert úgy 20 ismerősömmel összedobtunk 1150 dollárt, amit rájuk és az otthonra tudtam költeni. Volt nagy öröm! Már az elejétől szúrta a szemem, hogy a viszonylag nagy, úgy 500 négyzetméteres hátsó udvar az otthon területén nem igazán volt kihasználva, sőt mondhatnám, nagyon el volt hanyagolva. Álmodtam oda egy szép kertet és úgy döntöttem, hogy tengerpart ide vagy oda, nem utazok én sehova, itt maradok addig, amíg a kert valósággá válik! Így a 2 hétből több, mint 2 hónap lett, a december elejei haza utazásomból pedig február eleje. A kint töltött idő minden pillanata maga volt a tökéletes élmény, miközben komoly eredményeket is sikerült elérnem a kis körzetemben. Több közösségnek szerveztem önkénteseket is az interneten, úgyhogy szépen beindult az élet a környéken. Sokan tettek hozzá, hogy az elképzeléseim valósággá váljanak, miközben nagyon jól éreztük magunkat. Építettünk egy gyönyörű kertet, kifestettük az árvaházat, vettünk sok hasznos felszerelést az otthonnak és persze igyekeztünk sok boldog pillanatot szerezni a gyereknek. Már kint nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a jövőben is szívesen fordítok időt, energiát és pénzt arra, hogy különböző formákban támogassam azt a 130-150 kambodzsai barátom, akikkel a kint töltött idő alatt megismerkedtem, továbbá azokat a khmer embereket, akikkel csak ezután fogok! Hiszem, hogy a legjobb tanítás a példamutatás és hogy a tetteink tesznek azzá, akik vagyunk. 2015-ben szinte minden szabadidőmet annak szenteltem, hogy egy kis alapítvány keretében immáron többedmagammal visszamenjek Siem Reapbe és valami szépet alkossunk együtt. 2016. év elején érkeztünk, február végén megyünk haza, úgyhogy az idei kalandokról is lesz mit mesélni otthon!
