Korea és Japán magyar szemmel
Távol van-e Távol-Kelet, s ha igen, mennyire távol? Na, nem fizikai mértékegységben kifejezve, hanem kulturális síkon.
Mire számíthatunk, mint utazók, ha arra adnánk a fejünket és büdzsénket, hogy Dél-Korea vagy Japán városaiba tévedünk.
Hogyan tájékozódjunk és miként kezeljük a kulturális sokkot, vagy hogyan merüljünk el a fürdők hagyományaiban. Miért érdemes ázsiai körútunkat Dél-Korea és Japán felé venni? S ha már ott vagyunk, miként hozzuk ki a legtöbbet a látogatásból. Ezekre biztos választ kaphattok és a kérdéseitekre is számítunk, hogy minél többet tudjunk mesélni e két fantasztikus ország varázsáról.
Egy biztos, Ázsia nem csak Thaiföld és Indonézia, s van élet az azúrkék tengerpartokon túl is!
Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.
Kerekasztal előadói
Estók Adrienn (Utazószaurusz)
A 14. Járatlan Utakon Fesztiválon koreai élményeimnek állítok emléket, de ha korábbi kalandjaimra is kíváncsi vagy, akkor Utazoszaurusz néven találsz meg az interneten. Hétköznapokon grafikai és fotográfiai berkekben mozgolódom, polgári nevemen Adriként, míg szabadidőmben, leginkább Európában, a Dinós lány ként. Vannak még terveim és hosszú a bakancslistám nekem is, így örömmel veszem, ha velem tartasz, akár csak virtuálisan is. Kövess Facebookon vagy, Instagramon az #Utidino oldalakon!
“Minden lehetséges” írtam a tükrömre, mikor még csak álomként lebegett előttem Dél-Korea, az ország, ami a tradíciók és a magas technológia fellegvára.
Azóta eltelt pár év, én pedig kétszer is megjártam távoli ázsiai célpontom, az utazás pedig megtanított még egy fontos dologra: olyan, nincs, hogy sehogy se legyen.
Megtanultam egy idegen kultúra alapvető szokásait, biztosan forgatom a tus tollat, ha éppen hangülöket kell kanyarítani és bővítettem a tudásomat a világunkról.
Dél-Korea nem csak a Samsung és a technológia óriás léptékben fejlődő kistigrise, de a hagyományok fekete öves teakwondo mestere is, s nem árt, ha tiszteletben tartjuk a szokásokat, s tisztában vagyunk vele, hogy az idősebbeknek bizony igazuk van, és tekintélyük, az éveink száma és a vércsoportunk pedig nem magánügy többé.
Dél-koreai látogatásaim csak még jobban megerősítettek, hogy bizony milyen keveset tudok saját hagyományainkról, a gyökereimről, s biztossá tettek abban, hogy még többet akarjak tudni, kérdezzek és tanuljak.
Dél-Koreába a tánc lévén jutottam, pedig nem voltam sosem táncos. Mégis öt évemet szenteltem az országnak és a kultúrájának, hogy általuk megismerjem a saját országomat. Hálás vagyok ezekért az évekért, s örömmel osztom meg másokkal is.
dr. Horváth-Somogyi Eszter (JUSTdiariesTravel)
A mi kapcsolatunk Dél-Koreával 10+ éve kezdődött és túl megannyi koreai pop bandán, sorozaton, nyelvkurzuson és egy nyelvvizsgán, tavaly célba értünk. Rajongásig oda vagy a koreai kultúráért, és örömmel láttam mennyire élvezte a család minden tagja ezt az utunkat.
Sztori: Átéltük, hogy veszi el az összes lámpalázad és feszengésed egy 3 éves kislány, aki fesztelenül kezdd el a Gangnam szobor előtt a világhíres zenére (Gangnam style) az ikonikus mozdulattal táncolni. Ez a kislány a mi kislányunk volt. Még az idegenek is táncra perdültek mellettünk.
Tóth Erik
Közel 20 éve érdekel valamilyen formában a japán kultúra és társadalom, és persze a gyönyörű természeti kincsei. Volt szerencsém egy évet tanulni egy japán egyetemen, majd working holidayen voltam még egy évet. A kötelezettségek és a koronavírus közt ügyeskedve csak az ország felét tudtam bejárni. A kötelező nagyvárosok után az ismeretlen vidék érdekelt jobban a sípályáktól a fülledt dzsungelig. Láttam az országot lenyűgözött turistaként, elnyűtt dolgozóként, szabad városi diákkent és valamennyire kutatói szemmel is.
Sztori: Érdekes módon többször voltam japán rendőrségen, mint magyarban. Pontosan a kouban nevű egyszobás rendőrállomáson, ahol hétköznapi ügyekben is lehet segítséget kérni, és a rendőr készségesen útbaigazít. Én olyan apropóból mentem csak be, amikor elhagyott értéktárgyakat találtunk. Azt hittük, 2 perces művelet lesz leadni egy kulcscsomót, ehelyett a korlátolt japán tudásunkkal 30 percet töltöttünk ott. Elmagyarázták a megtalálói haladijhoz való jogunkat, legalábbis ezt megértettük az ösztöndíjas barátommal. Japánban még becsületesnek lenni is nehéz a bürokrácia miatt. De ezért is lehet szeretni őket, máskülönben nem tudtam volna hónapokkal később visszaszerezni a vonaton felejtett pulóveremet.
