Az utóbbi évek geopolitikai eseményei igencsak fókuszba állították a Közel-Kelet kétségkívül sok kérdőjeles mondatot is megfogalmazó vidékét. Az már kevesbé ismert tény, hogy ez a negyvenmilliós büszke nemzet négy ország területén él, valódi haza nélkül. Hogy kultúrája, motívum- és mondavilága a közös ősi szkíta multúnkban eredeztethető. Hogy zenei gyökerei, a hajlított pentaton hangzásrendszere, mely ma is jellemzi dallamait, a magyaréval azonos. Hisz egy a zászlónk! Igen, ugyanúgy vízszintes sávozásban piros-fehér-zöld. A felkelő nappal közepén.

Ezúttal szűk egy órában Kurdisztán legnagyobb kiterjedésű anatóliai részeit járjuk be, Erzurumtól a grúz határon magasodó Seytan kastélyon át, a szögesdróttal körbezárt török-örmény határon árválkodó Ani romjaiig. Az Ararát csúcsa mellett utazunk tovább az iráni határvidék irányába, ahol teljes pompájában tárulkozik elénk Isaak pasa dzsámija és az itt megrekedt Noé bárkájának feltételezett sziluettje. Innen a Van-tó, Akdaamar-szigete és a Nemrut vulkán érintésével átkelünk az ősi Mezopotámia két híres folyóján, a Tigrisen és az Eufráteszen, hogy kalandozásunkat a közös történelmi múlt szakrális hegyén, Nimród vezér kultikus temetkezési helyén, stílszerűen egy lélegzetelállító naplementével zárjuk.

Szociófotókkal és natgeós, – Isztambulban is díjazott természetfotókkal teletűzdelt-, történelmi és szókimondóan megfogalmazott izgalmas együttkalandozás “egy nem vénnek való vidéken”…