Autóstoppal 20.000km-t tettem meg, illetve az Atlanti-óceánt hajóstoppal szeltem át. Azonban minden nagy kaland ellenére, a belső utazáson volt a hangsúly.

Sztori: Motort is stoppoltam már, amin hárman ültünk, és egy marakuja növényt kellett leszállítanom egyik hondurasi kisfaluból, a másikba.

Jártam 10 ágyas hosteltől kezdve 50 ágyas kapszulahotelen és kanapészörfön át az 5 csillagos szállodáig. Büszke vagyok rá, hogy feljutottam a világ legmagasabb medencéjébe, ami a Ritz Carlton Hong Kong 118. emeletén, 490 m magasságban található és saját galériát készíthettem róla. Zötyögtem évtizedes, szakadt buszokon, stoppoltam zsigulival és repültem A380-as óriásgéppel. Mégis, mi az, ami mindezeket összeköti és mindezekből egyformán sokat adott? Mi az, ami belül zajlik útközben és tanulságul szolgál?

Sztori: Ültem egy repülőgépen, amire ajándékba kaptam a jegyet, ezért nem én választottam az ülést. Ablak mellé kerültem, jobb oldalra. Amikor közeledtünk az Uluruhoz, a pilóta bemondta, hogy most mindenki nézzen balra. Persze, elsőre bosszankodtam, hogy ha magamnak foglalom, megnéztem volna, melyik oldal az előnyösebb, de aztán kinéztem jobbra és egyedüliként láttam azt, amit a többiek nem, mert máshova figyeltek. Ott és akkor értettem meg a különbséget az elengedés és a lemondás között. Erről is mesélek majd Nektek, ha eljöttök erre a kerekasztal beszélgetésre.

Pszichoterapeuta (és fotográfus) vagyok, számomra a lélek útjai portrékon, élethelyzeteken keresztül nyilvánulnak meg. Ehhez az egyik legjobb lehetőség az idegen világokban való elmerülés.

Mikor célszerű utazni (leszámítva azt, hogy mindig), milyen lelkiállapotban, milyen háttérrel magunk mögött? Mint pszichoterapeuta és fotográfus – remélem – elég jól átlátom azokat az élethelyzeteket, amikor nincs helye az otthonmaradásnak. Lehet a lakásban, odahaza is épülni, alakulni, de véleményem szerint nincs jobb annál, ha szokatlan környezetben, új – netán idegen – arcok között próbáljuk meglelni saját személyiségünk eddig fel nem tárt, rejtett tartalékait.

Sztori: Az én belső utam a buddhizmus ösvényein vezet. Más ezt itthon élni és gyakorolni és más a helyszínen. Amikor Lehben (Ladakh – Nyugat-Tibet) leszállt velem először a repülőgép, leguggoltam, megérintettem a talajt és sírva fakadtam. Tudtam, otthon vagyok.

Az utazásaim során fiatalon sem a látnivalók kipipálása volt a lényeg, inkább az adott kultúra megélése. Egy utazás mindig egy önismereti tapasztalás, ami rávilágít a más népek szokásaival való hasonlóságokra és különbségekre. Hazatérve, már akár egy 10 napos út után is- ha az elég intenzív volt- más emberként térünk vissza régi életünkbe. A diplomámat is a hazaköltözés utáni akkulturációs sokkról írtam, mivel számos rövidebb és hosszabb utazásom során sokszor tapasztaltam poszt utazási depressziót magamon, majd mentálhigiénikus -és utazó jógaoktatóként, másokon is.
2019-ben megalapítottuk a Divine Souls’ Mission csapatát, akikkel inspirációs utakat szervezünk, kiszakadni vágyóknak, főleg Ázsiába, a spiritualitás egyik jelenkori fellegvárába. Léleksimogató programjainkkal szeretnénk elérni, hogy a velünk utazók igazán kiszakadjanak az mókuskerékből, újra tudjanak kapcsolódni Önmagukhoz és ezáltal egy új szinten másokhoz is. Ehhez a jóga, meditáció és spirituális programok eszköztárát használjuk fel, mely hatására, a már több, mint 100 utazó visszajelzései alapján, szép eredményeket értünk el, akár gyász kezelésében, kiégésben, sőt párkapcsolat témában is.

Instagram
Weboldal