Magamról

2016-ban hátizsákos utazóként hagytam el először Európát. Szegény családból származom, ezért a nyaralások, telelések, utazgatások nem voltak az életem részei, de falusi gyerekként is mindig vágytam rá. Az egyetem után Pesten dolgoztam, és ámulva figyeltem a kollégák útibeszámolóit – egy thaiföldi nyaralás itt, egy sri-lankai szörfözés ott… Úgy hangzott, mintha ezek az emberek valamilyen más dimenzióban élnének, aminek a létezéséről én még csak nem is hallottam. Eldöntöttem, hogy a 30. szülinapom előtt elhagyom Európát. És vártam. És vártam. És már a 29. évemet megünnepeltem, de még mindig nem történt semmi. Mikor rájöttem, hogy ha csak várok, semmi nem fog történni, engem senki nem fog elvinni nyaralni, mint a többieket, akik a nyaralásaikról dicsekedtek. A neten találtam egy önkéntes oldalt, és eldöntöttem, keresek valamilyen feladatot, és egy hónapra Thaiföldre költözöm. Aztán az oldal megnyitása után első keresésem Japán volt, aztán Kanada, és így lett egy fél éves fizetetlen szabadságom, amikor egyirányú jegyekkel körbeutaztam a Földet. Aztán ezt hasonlóan megcsináltam 2019-ben, a Covid kitörése előtt. Végül 2020-ban Új-Zélandra költöztem, ahol több mint egy évet dolgoztam az ottani Minisztériumban csapatvezetőként.