Magamról
Volt egy álmom: eljutni Machu Picchuba.
Emlékszem, amikor 2007-ben eljött a megfelelő alkalom, és jelentkeztem egy útra. A jelentkezők száma nem érte el a szükségeset, így az út nem indult el. Itthon ülni viszont semmiképp nem akartam. Az ősi kultúrák valahogy mindig is magukkal ragadtak. Találtam egy másik utazást Egyiptomba, és jelentkeztem. Ez volt az első kalandnyaralásom, akkor még egy utazási irodával. Itt végül Machu Picchu helyett láttam a piramisokat, ami szintén rajta volt a listámon. Maga az utazás pedig egy csodálatos élményt adott, ahol hihetetlenül felszabadultan éreztem magam.
A természetet és a kirándulásokat mindig is szerettem. Egyiptom előtt Írországban dolgoztam, ahonnan többször küldtek üzleti útra Kanadába és az USA-ba. Közben sikerült szinte egész Írországot bejárni, többnyire barátokkal, de volt, hogy egyedül. Ott kezdtem el a sziklamászást is, amit itthon is folytattam, és ez később kiegészült a hegymászással. Valahogy mindig vonzottak az extrém dolgok. Az egyik szlovéniai hegymászás alkalmával kénytelenek voltunk 1700 méter felett a hóban bivakolni (szerencsére fel voltunk készülve).
Az utazások és az extrém körülmények kitágították azt a bizonyos, manapság oly sokat emlegetett komfortzónámat.
Közben teltek az évek, de Machu Picchu továbbra is csak a nagy álom maradt. Viszont ahelyett, hogy feladtam volna az álmomat, inkább nagyban kezdtem gondolkodni. Vettem egy egy irányba szóló repülőjegyet, és egy hátizsákkal a hátamon elindultam Buenos Airesbe. Fogalmam sem volt, hogy honnan és mikor fogok hazatérni. „A többi már történelem”, ahogy mondani szokták.
Így vált végül valóra a nagy az álom. Sikerült eljutni Machu Picchuba, de hosszú út vezetett odáig. Ushuaiától, a kontinens legdélebbi csücskétől a kolumbiai Santa Martáig, a Karib-tengerig vitt az utam, és kilenc hónapig tartott.
Azóta szüntelenül keresem a lehetőségeket az utazásra. Sok kisebb utazást követően egy nagyobb út során Mexikóval és Guatemalával bővült a sor, és remélem, hogy a jövőben ez tovább fog bővülni.
