Magamról

Amikor a szüleim ötéves koromban úgy döntöttek, hogy elrepülnek Prágába és magukkal visznek engem is, valószínűleg nem gondoltak bele, hogy ezzel milyen mánia alapjait rakják épp le. Az első külföldi úttól kezdve ugyanis folyamatosan térképeket, zászlókat és repülőgépeket rajzoltam. Az ágyam fölé Európa-térképet kértem és annyit még egy könyvet sem forgattam, mint „A világ 100 csodája” címűt. Megtanultam öt nyelvet, az érettségi bizonyítványomat Genfben, az első diplomámat Strasbourgban állították ki, a másodikat pedig rövidesen Yorkban veszem át.

Most mégis hétfőtől péntekig egy multi irodaházában ülök, ráadásul még szeretem is. Bár így a leghosszabb utam is alig volt több 1 hónapnál, a szorgalmasan vezetett excel-táblámnak köszönhetően tudom, hogy az elmúlt 20 évben majdnem 200 alkalommal indultam útnak külföldre és az életemből már bő három évet utazással töltöttem. Eddig négy kontinens 86 országába jutottam el, 348 repülőút során majdnem két hónapot töltöttem a levegőben.

A statisztikáknál sokkal fontosabbak azonban azok az élmények, amelyek minden nap velem vannak.

Például, hogy milyen órákon át sétálni egy trópusi strandon és nézni, ahogy apró rákok a közeledő lépteinkre homokba fúrják magukat. Vagy egy szeles norvég tengerparton figyelni a sirályokat.

Reggel egy tel-avivi erkélyen hallgatni, hogy az életvidám 85 éves szállásadónk hogyan került Izraelbe 1948-ban, délután pedig lebegni a Holt-tenger leírhatatlanul sós vizében.

A párom kezét fogva megpróbálni átkelni az úton Saigon belvárosában, megállás nélkül dudáló robogósok ezrei közt.

Meginni az első korty jéghideg sört egy utcai kifőzde műanyag székén ülve, izzadtan és fáradtan, miután 15 km-t sétáltunk a forró és párás bangkoki utcákon.

Egy apró kazah falu kifőzdéjében tíz perc reménytelen mutogatás után rájönni, hogy a pult mögött álló nénivel a német a közös nyelvünk.

Ezeknél nem nagyon van jobb dolog a világon. Na jó, talán a kislányom, aki nemrég múlt 1 éves. Így ugyan egy fokkal nehezebb lett utazni, de azért próbálkozunk: héthónapos korában Észak-Macedóniába vittük, tologattuk már babakocsiban dél-francia tengerpartokon és mindig megvan a következő repülőjegyünk.

A legfontosabb, ahogy azt a blogom neve is mondja: „Yalla”, azaz gyerünk, indulás.