Gyerekkel utazni
Bátorító ötletek családosoknak
Ha eddig tartottál volna attól, hogy gyerekkel elindulj a világba, gyere el, beszélgess tapasztalt utazókkal és gyűjts ötleteket, inspirációt, hagyd eloszlatni a félelmeidet.
Hány éves gyerekkel érdemes messzi útra kelni? Mi van, ha pár hétre kimaradnak az iskolából és mit csinálunk másképp, mikor velük megyünk? Gyerekekkel utazni munkás, de minden perce megéri. Hosszú távú befektetés, hogy nyitott, empatikus, problémamegoldó és független emberek legyenek. Vágj bele te is!
Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.
Kerekasztal előadói
Barna Béla
Berecz Andrea
3 gyermekes anyaként sosem mondtam le az utazásról. A fiaim már a hasamban is utaztak, mára ikreim 15 évesek, a nagyfiam 17 és már több, mint 60 országban jártak. Az utazás nagy élmény mindegyikünk számára, sokkal szorosabb kötelék alakult ki közöttünk az évek során. Amikor beszélgetünk, eszünkbe jut egy-egy közösen átélt emlék, élmény, például amikor Ománban fürödtünk az oázisban vagy bekukucskáltak a tevék az ablakon, hogy milyen szép kagylókat gyűjtöttünk egyik-másik tengerparton, ahogy Cipruson kiraktuk a nyuszifejet Húsvétkor a kövekből a tengerparton, stb.
A gyerekek nagyon sokat tanulnak utazások közben, teljesen másképp élik meg akár a nyelvtanulást, akár a történelmet, a földrajzot és minden természettudományt, úton-útfélen megélik, megtapasztalják ezt. Ezeket a tapasztalatokat nem lehet összehasonlítani azzal, amit a tankönyvekből tanulnak.
Én azt gondolom hogy a gyerek, hogyha a szüleivel van, akkor lehet bárhol a világon, a legnagyobb biztonságban érezheti magát. Kis körültekintéssel bárhova nyugodtan elmehetünk. Emlékszem, az ikreim fél évesek sem voltak, amikor már a horvát tengerparton bébikompoztak és babahordozóban járták végig az osztrák jégbarlangokat.
Az utazás minden téren segíti a gyermek fejlődését, elfogadásra, alkalmazkodásra is tanít. Én három gyerekkel utaztam már szinte körbe a világot, bátran kérdezzetek. Azt gondolom, hogy a pénz sem lehet akadály, hiszen 4-6 évesek voltak talán, amikor 3 hétig vadkempingeztünk Albániában, Montenegróban és Macedóniában.
A félelmek csak a szülők fejében vannak, ha azokat egy kicsit félre tudjuk tenni, akkor bátran elindulhatunk akárhány gyerekkel a világba, akármilyen közlekedési eszközzel, akármilyen szállásra 😊
Sztori: Sokan azért nem mernek elindulni kisgyermekkel külföldre, mert attól tartanak, mi van, ha ott történik vele valami.
Erről eszembe jut az egyik emlékezetes történetünk, amikor a nagyobbik fiam, talán 5-6 éves lehetett és Montenegróban elmentünk egy hajóútra valami kis szigetre. Ahogy megérkezett a hajó ő egyből előreszaladt, hogy elsőnek érjen ki a partra. Mire utánakiabáltam volna, hogy: “csúszik, figyelj, vigyázzzzz…..” addigra már elcsúszott, beverte a fejét és ömlött a vér mindenhova…. Csak kicsit szipogott, nem sírt, érezte, hogy ez most kicsit az ő hibája is volt.
Odamentem hozzá megnéztem, megpuszilgattam, de hát láttam hogy igen, ezzel valamit kezdeni kell, mert elég mélyen berepedt a fején a bőr. A másik hajóról odaszaladt hozzánk egy férfi és mondta, hogy a szupergyors hajóval visszavisz minket a városba és ott elmehetünk a kórházba. Ádám szeme felcsillant, amikor kiderült, hogy a gyors, banánszerű hajóval mehetünk, el is felejtette, hogy fáj a feje, annyira élvezte az utat visszafele.
A kórházban is nagyon kedves volt mindenki, ellátták a sebét, bekötötték és már mentünk is vissza, így a fürdés sem maradt ki. Persze arra vigyáznia kellett, hogy a fejét ne érje víz.
Visszafele, a horvát-magyar határnál pedig 4 órás várakozási időt spóroltunk meg: mikor megmutattam a határőrnek Ádi fejét, valahogy elintézte, hogy kikerüljük a teljes sort.
Rácz Edit
Rácz Edit vagyok. Történetem gyermekkoromban kezdődik, mikor is a szüleim telente az akkori Csehszlovákia síparadicsomába, Rokytnicebe vittek síelni, hátha megszeretem, de én makacsul csak szánkózni akartam. Egy idő után feladták. Viszont az utazás szeretetével megfertőződtem. Gyönyörű emlékeim vannak 13 éves koromból, amikor is busszal nekiindultunk és Rodostón keresztül megérkeztünk Isztambulba. Elvarázsolt a kelet. A színeivel, illataival, a Boszporusszal, a bazár forgatagával. Édesanyám, látva utazás utáni vágyamat terelgetett az idegenvezetői pálya felé, el is kezdtem tanulni a gimnáziumban fakultációként, de vizsgázni már nem vizsgáztam le belőle. A szalagavatómra való készülés során ugyanis kikristályosodott, hogy a tánc, ami 4 éves koromtól jelen volt komoly szinten az életemben, lesz a hivatásom is. A táncpedagógusi mindennapok az iskolai szünetekkel viszont megadták az időbeni lehetőséget az utazásaimhoz. Az életünkhöz hozzá tartozott a világ felfedezése, nem is kis mennyiségben. Újítók voltunk sok szempontból. Egy idő után magunk szervezte utakra mentünk, ami 20 éve még nem volt annyira elterjedt, mint manapság és mivel internet sem volt még, nem is volt olyan egyszerű. Viszont elmondhatjuk magunkról, hogy mikor a Jordán Király együttműködésre lépett a Magyar Kormánnyal és charter járatokat indított Jordániába a turizmusuk fellendítését célzóan, mi az elsők között voltunk, akik Jordániában tölthettük a szilvesztert. Ott pedig egy helyi taxissal összebarátkozva fedeztük fel az országot és láthattunk bele, valójában hogy is élnek a helyiek. Fantasztikus élmény volt. Megállíthatatlanul szerveztem az utakat pl. Dubajba, amikor elindult a The Palm építése és még az az ország sem volt túl népszerű úti cél a turisták körében. A magyaroknak még fogalma sem volt róla, merre vannak a Zöld-foki szigetek, mi már 10 napot töltöttünk el ott. Felfedezhettük Moszkvát, Szentpétervárt, Karéliát is. Fantasztikus élmény volt a thaiföldi szilveszterünk is. Jártunk több kontinensen: Európában, Afrikában és Ázsiában is. A húszas éveim végére már 30 országban jártam. Amíg a kisfiamat vártuk, abban a 9 hónapban Magyarországot jártuk, majd a születését követően sajnos vége szakadt a jó világnak. A válság, majd a válásunk, az egyedülálló szülői lét következtében csak a vágyakozás és az Utazás kiállítások maradtak. Kiderült azonban, hogy a korlátok csak az én fejemben léteztek.
Sztori: 10 év után már nagyon mehetnékem volt és az élet elkezdett támogatni ebben. Vándorboy Kultúrák összehasonlítása egy világutazó szemével című előadása elindította a lavinát. Megismertem egy csomó bloggert és utazót. A végleges lökést azonban a Járatlan Utakon Fesztiválon egy előadás adta meg. Utaztunk repülővel, autóval, busszal de a vonat kimaradt, így beültünk a kisfiammal két székely srác Eurogóbék előadására. Elmesélték, hogy járták be Európát vonattal, 1 hónap alatt egy Interrail jeggyel. Az előadás végén elhangzott a költségek számbavételénél a vonatjegy ára és az, hogy egy felnőtt jegy megvásárlása mellett kettő 12 év alatti gyermek ingyenesen utazhat. Ránéztem a kisfiamra aki akkor 10 éves volt és megkérdeztem Tőle, lenne-e kedve ehhez, mert a következő nyár az utolsó lehetőségünk ebből a szempontból. Természetesen igent mondott, de, hogy mire, arról akkor még én sem tudtam, hogy mennyi segítő körülmény, mennyi segítőkész ember és mennyi szervezés kell majd ahhoz, hogy ma azt írhassam, hogy 9 országos körutat tudhatunk magunk mögött tengernyi élménnyel. Mivel ilyen jól sikerült a tavalyi utunk, vágytunk rá, hogy mehessünk újra. Kiderült, hogy ha a gyermek megkezdi az utazását a 12. életévének betöltése előtt, akkor még újra vonatozhatunk az Interrail jeggyel és így idén majdnem 2 hónapot töltöttünk külföldön. Újabb 9 országot látogattunk meg, köztük a balti államokat, ami régi vágyam volt. Utazási élményeinek megosztásával egyrészt a nekünk segítőknek szeretnénk köszönetet mondani, ezen felül pedig szeretném inspirálni a gyermekes, akár egyedülálló szülőket is arra, hogy ne adják fel az álmaikat és merjenek elindulni.
Varjas Gabriella (MiraDonna.hu)
Megoszlanak a vélemények, hogy lehet-e és kell-e gyerekkel (messzire) utazni? Az én válaszom a miradonna.hu úti blog szerzőjeként nem túl meglepően, hogy útra fel! Régen egyedül, párban, most már tinivé nőtt gyerekekkel, 4 fős családdal is utazom. Munkás, de megéri. Meggyőződésem, hogy ezek az élmények tényleg életre szólnak, sokat adnak a családnak és a gyerek személyiségfejlődéséhez is jócskán tesznek hozzá. Igaz a közhely, ezeket az élményeket senki nem veheti el tőlünk! A gyerekkel utazás egy hosszú távú befektetés, hogy a gyerekünk megtanuljon kilépni a megszokottból, tervezni kezdjen és tudja helyén kezelni a dolgokat. A más szemszög, másféle életek, kultúrák és tájak hozzásegítenek, hogy a világra és más emberek
felé nyitott, toleráns, normális felnőtt legyen belőle. Nekünk az egyik legnagyobb élmény a családi roadtrip-ekben, hogy miközben fantasztikus helyeket látunk, elképesztő finomakat eszünk, hetekig nonstop együtt van a család, amit a budapesti rohanásban ritkán tudunk megtenni.
Egy-egy ilyen utazáson a gyerekek legalább annyit, vagy még többet is tanulnak, mint az iskolában. Sőt, sokal többet. Az élményeikből előadásokat tartanak, mesélnek az iskolában. Szerintem minden életkorban lehet gyerekekkel utazni, ez elsősorban a szülők habitusától függ. Mi 0 km-es koruktól kezdve visszük őket. Kezdetben csak Magyarországon és Európában, mikor iskolás korúak lettek elindultunk messzi földekre is. Sokan néznek kerek szemekkel, hogy olyan obskúrus helyekre is
elvisszük a gyerekeinket, mint Vietnám, Burma vagy Albánia, de most, hogy kicsit nagyobbak, már Patagóniát is megjártuk velük, a híres Torres del Paine W treket is megcsináltuk együtt. A nemcsak gyerekekkel megtett utakról 2016 óta blogot is vezetek és a közösségi médiában is jelen vagyok.
Zita és Árpi (360 fok bringa)
Korábban tettünk egy 4 éves földkörüli utazást, ami eléggé meghatározó volt számunkra. Nem is volt kérdés, hogy ezt az életformát – igaz, most csökkentett módban, állandó itthoni bázissal –, de folytatni fogjuk azután is, hogy megszületett a gyermekünk. Luca most 16 hónapos és a 8. országban járunk vele. Több, mint 200 km-t bringáztunk már vele. Többször repültünk már vele, hordjuk háton, visszük autóban a babaülésben, de már volt olyan is, hogy egy kilométert is megtett a saját lábán, pedig nincs még 4 hete, hogy megtette az első lépéseket. Jelzi, ha éhes, szomjas vagy álmos, kvázi önállóan eszik (anya és apa el tud vele menni “randizni” édeshármasban anélkül, hogy állandóan rá kéne figyelni), “elmondja”, ha madarat, kutyát, cicát vagy labdát lát, pedig még nem tud szavakat kiejteni és ugyanúgy szeretünk vele utazni, mint ő előtte nélküle. Persze mondhatod, hogy biztos megnyertük a génlottót, hogy a mi gyermekünkkel biztos könnyebb, de azért nagyon sok múlik a szülőn is, hiszen nem csak cselekedeteinkben és szokásainkban, hanem hangulatunkban is folyamatosan másolnak minket a picik – és ezzel remek tükröt mutatnak felénk.
Gyerekkel kicsit másképp kell mindent csinálni egy utazás előtt és alatt, de szerintünk abszolút nem igaz, hogy pici gyermekkel ne lehetne utazni. Több áldozat, több alkalmazkodás és lassabb tempó kell hozzá, de az élmény is nagyobb, hisz már család vagyunk és az együtt töltött minőségi idő így még inkább mindennél fontosabb számunkra.
Szeretnénk bátorítani és praktikus ötletekkel, tanácsokkal, tippekkel ellátni azokat a(z akár leendő) kisgyermekes szülőket a családos utazásra, akik most még nem mernek, vagy úgy érzik, nem tudnak elindulni a pici gyermekükkel. Persze mi sem vagyunk mindentudók, sőt, épp ellenkezőleg, örök kíváncsik és tanulni vágyók: akkor is szeretettel várunk, ha már Te is tapasztalt babás utazó vagy. Beszélgessünk, cseréljünk ötleteket, tapasztalatokat!
Sztori: Ma 6 km-t túráztunk Madeirán. Ez volt az első próba túranapunk, mert ennyit még soha nem mentünk vele az új hordozójával – se apa ekkora óriás hátizsákkal és lumbágóval egyszerre. A túra jól sikerült, de a nap legjobb pillanatai mégis akkor voltak, amikor este a közös vacsi után kimentünk Lucával is sétálni, hisz neki is kijár a mozgás öröme. Ráadtuk a kis cipőcskéit és a kabátkáját, mire ő odasétált a játékaival teli saját kis hátizsákhoz, hogy adjuk rá, mert azzal szeretne sétálni. Csak pár száz métert mentünk egy közeli kisvendéglőig, de végig mindkettőnk kezét fogta és ha elengedtem, hogy fotózni tudjak, egyből reklamált. Később, a szálláson, még cipőben és hátizsákban volt, amikor megtalálta az összecsukott túrabotjainkat, amik így pont jó méretűek voltak számára. Megragadta őket és “körbetúrázta” a két kis kezében a két túrabottal párszor a nappalit, nem kis örömünkre. Miért is ne csinálná ezt, hiszen egész nap ezt látta anyától és apától…
Minden nap egy élmény a gyerekkel és ha ezen a napon valami szép, különleges vagy új helyen utazunk, még inkább az.