Több, mint öt éven át vándoroltam nomádul szamarammal, Rocinantéval a Camino de Santiago útvonalán az Ibériai-félszigeten. Dolgoztam zarándokszállásokon, éltem kommunákban, utcazenéltem, képzőművészkedtem, jártam párban és szereztem rengeteg barátot is, de legnagyobbrészt egyedül voltam a szamárral és a gondolataimmal.
2018-ban eljött a változás ideje: elhatároztam, hogy egy hosszú zarándoklat keretein belül hazasétálok Rocinantéval és lenyugdíjazom őt Magyarországon, én pedig megkísérlem itthon megosztani tapasztalataimat az arra fogékonyakkal.

Előlegként íme máris az egyes számú tapasztalatom: az igazság szubjektív, a valóság értelmezése mindig szempontfüggő. Mi következik mindebből? A párbeszéd elsődlegessége, a kommunikáció tisztaságának igénye. A konstruktív vita szükségessége mindenek felett!

Rocinantéval egyelőre Rómáig jutottunk, ez év első napjaiban stoppoltam onnan haza. Még idén vissza fogok menni érte Olaszországba és hazáig sétálunk. Addig is a Szent Jakab Baráti Kör segítségével nyilvános beszélgetéssorozatot szervezünk Budapest belvárosának különböző helyszínein, a legkülönfélébb társadalmi, politikai, vallási háttérrel rendelkező meghívott zarándokvendégek közreműködésével, 2019. január 13-ától kezdődően heti rendszerességgel.
Nyolc alkalommal összesen tíz témát érintünk; olyanokat, amelyekre nekem is van némi rálátásom, de meghívott beszélgetőpartnereimnek talán még több van. E tíz témakör fogja képezni fejezeteit a készülő könyvemnek, melynek munkacíme: A normalitás nyomában.

Lépten-nyomon társadalmunk betegségének tüneteibe ütközünk mind a világpolitikában, mind a hétköznapi életünkben, és ettől mi magunk is nagy eséllyel megbetegszünk. Mint sokan mások, én is a depresszió rémétől hajtva határoztam el magam a zarándoklat mellett és a Caminon a normális élet csíráira leltem. Saját és zarándoktársaim felelősségének tartom az ott átélt tapasztalatok terjesztését és kiteljesítését szerte a világban…
De mit jelent az, hogy “normális”? Létezik-e egyáltalán ilyen?