A 21. század bizonyára legrosszabbul felszerelt expedíciója a 2006-os Mekong evezésem, ami érthető, mert teljesen spontán történt. A szükséges eszközöket a helyi piacokon szereztem be, az élelmet indulás előtti nap, csodák csodája egy csokit is találtam. Állaga alapján a készítője Buddhával lehetett kortárs. És a járművet, nos… a Mekong partján leszólítottam valakit és megvettem a kenuját. Vagy ladikját? Nehéz lenne megmondani, nehéz is volt, több, mint 100 kiló. Aludni függőágyban terveztem, de a laók mindig adtak fedelet fölém. És általában enni is. Mindenfélét.
Korábban dolgoztam vadvízi túravezetőként, és a Mekongig azt hittem tudok evezni, ott muszájból szintet ugrottam, és azóta már megint azt képzelem tudok evezni. Készületlen azért nem voltam teljesen, ami hiányzott, azt önbizalommal és hittel pótoltam, ahogy mondani szokták.
A kb. 150 km egy hétbe telt, ami bőven elég egy csigalassú és alig irányítható, billegős kenuval. Houay Xai-ból indultam és Pak Beng-ig eveztem. A térképem a National Geographic raktárból szereztem, 1 cm 5 km volt, és a zúgókat nem jelölte. A cuccomat az itthon is ismert zipzározható zsákszatyrokba csomagoltam, és az egészet hozzákötöttem egy traktorbelsőhöz, borulás esetére. Az óriásharcsával szerencsére nem találkoztam, veszélyes helyzetekkel, kedves laókkal igen, és az egész nagyon más véget ért, mint amire számítottam. Teljesen spontán, embertpróbáló kaland, ami egészében átformálta az életfelfogásomat. Másnap találkoztam egy buddhista szerzetessel, aki fél óra alatt több kérdésemre adta meg a választ a világ dolgairól, mint előtte bárki. Vele tartottam Kínába, majd az otthonába Thaiföldre.
Azóta itthon életvitelszerűen síkvízi kenutúrákat szervezek és vezetek, megalapítottam az Evezz Velem Egyesületet, de ez már egy másik történet. Lapátra fel!

Szeretettel vár,
Gárdonyi Zsolt
Evezz Velem Egyesület, elnök
www.evezzvelem.hu