Amióta az eszemet tudom, utazom. Stoppal, vonattal, gyalog, motoron vagy helikopterrel, ami épp adódik. Amikor elkezdtem utazni, gyermekcipőben járt még az internet, nem blogolt senki, információkat mindig útközben találtam. A kínálat útikönyvekből inkább csak a felkapott helyekre összpontosult és sok helyen egzotikum volt még a fehér ember is.
Hiába jártál már százszor egy helyen, útközben mindig történik valami, amivel nem számoltál és mindig látsz vagy hallasz valami újat, amit addig nem vettél észre.
Ebben az előadásban sztorizgatni fogunk, néha hajmeresztő, néha mosolyfakasztó helyzetekről. Megtudhatjuk, hogy milyen is az utazó, amikor nem megy minden úgy, ahogy gondolta. Valamint elbeszélgetünk az utazás lelki oldalairól is: hogy miért boldogok vagy éppen boldogtalanok az emberek a világ egyik vagy másik részén és hogy miért lehetünk hálásak, ha lehetőségünk nyílik megismerni a világot.