Latin-Amerikába egyszer és végérvényesen beleszerettem. Kezdődött ez egy két éves kolumbiai kinntartózkodással, amiről már meséltem egyszer a 3. Járatlan Utakon Fesztiválon még 2016-ban.
Azóta Kolumbia a második otthonom lett, az egész latin-amerikai kontinens pedig a szívem csücske, ahova amilyen gyakran csak tudok visszajárok.
Ez alkalommal viszont Kolumbiát elhagyjuk és a szomszédos, Európa nagyságú Brazíliába kalauzollak el benneteket. Azon belül is a karneválokra.
Samba, bikinis lányok, forró hangulat…
Ha valakinek azt mondom, hogy karnevál, akkor nagy valószínűséggel a riói karnevál fog elsőként beugrani. A riói karnevál viszont csak egy a sokból. Még csak nem is a legnagyobb vagy legőrültebb, mert bőven van olyan hely, ami lepipálja.
Két egymást követő évben nekem 3 különböző helyen is volt szerencsém a helyiekkel őrült módon ünnepelni. Voltunk helyi kisvárosban Brazília mélyén, ahol több tízezer helyi fiatal mulatott együtt, úgy, hogy a karnevál idejére az egész várost kiköltöztették, a házakat pedig baráti társaságok bérelték ki, ahol nem ritkán 30-40 fiatal aludt egy-egy családi házban.