Ti mindig csak csavarogtok – mondják az ismerőseink és a rokonaink. És valóban. Az életünk az utazás. Bő hat év alatt 75 országban jártunk együtt, de külön-külön is sokat utazunk. Mindketten idegenvezetői végezttséggel rendelkezünk, de különböző érdeklődési körünknek köszönhetően jól kiegészítjük egymást. Míg egyikünk az idegennyelvek szerelmese, a másikunknak a vonatok és a repülők a szenvedélye.
Mikor a huszas éveink közepén megismerkedünk, már mindketten jártunk Európa nagy részében egyénileg vagy barátokkal. Együtt pedig sikerült bejárni kontinensünk összes országát, beleértve olyan járatlan helyeket is, mint Moldova, Fehéroroszország, Andorra és Koszovó.
Ezután nagyobb küldetésekre indultunk. Jártunk több alkalommal a Közel-Keleten, Afrika egy-két turistabarát országában, a Kaukázusban, Latin-Amerikában és Délkelet-Ázsiában is. Leginkább az egy-két hetes hátizsákos, városnézős utazások állnak hozzánk közel, de éltünk is már külföldön hosszabb ideig. Az utakat mindig magunknak szervezzük. Igyekszünk a rendelkezésre álló rövid idő alatt a legmélyebben megismerni az adott ország kultúráját, és megtekinteni a legfontosabb nevezetességeket.
Sajnos mi sem utazhatunk folyamatosan, hiszen mellette mi is egész évben keményen dolgozunk, és az év háromnegyed részében spórolunk, hogy minél többet csavaroghassunk. Így viszont van időnk az utakat tervezni, amikor éppen itthon vagyunk. Nem csak magát az utazást szeretem, hanem az egész tervezési folyamatot, ahogy egy ötletből szépen lassan egy utiterv kerekedik. Lépésről-lépésre építjük fel a kirándulást az itt-ott összeszedett információkból, folyamatosan nézegetve a légitársaságok honlapját olcsó repülőjegyekért.
A legbüszkébbek arra a 24 napos utazásunkra vagyunk, melynek során hat országot jártunk be egészen jól. Útmegszakítással Kataron kereszül utaztunk Indonéziába, ahol több szigeten is jártunk, majd végighaladtunk Malajzián, átruccantunk Bruneibe, pár napot Sri Lankán töltöttünk, végül utunkat Szingapúrban zártuk.
Bár a legtöbb utazásunk iszonyú pörgősen telt a rövid rendelkezésre álló idő miatt, mégsem hagytunk ki olyan élményeket, mint sivatagi szafarira menni Dubajban, meglátogatni egy bőrcserző műhelyt Marokkóban, megmászni egy vulkánt Guatemalában, de fürödtünk a Karib-tengerben Belizeben, illetve jártunk Európa legészakabbi pontján is, a Nordkappon Norvégiában.