Gyerekkel utazni
Bátorító ötletek családosoknak
Ha eddig tartottál volna attól, hogy gyerekkel elindulj a világba, gyere el, beszélgess tapasztalt utazókkal és gyűjts ötleteket, inspirációt, hagyd eloszlatni a félelmeidet.
Hány éves gyerekkel érdemes messzi útra kelni? Mi van, ha pár hétre kimaradnak az iskolából és mit csinálunk másképp, mikor velük megyünk? Gyerekekkel utazni munkás, de minden perce megéri. Hosszú távú befektetés, hogy nyitott, empatikus, problémamegoldó és független emberek legyenek. Vágj bele te is!
Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.
Kerekasztal előadói
Bérczes Judy (Utazóanya)
Sokan azt gondolják, hogy ha valakinek gyereke születik, akkor onnantól „mindennek vége”, és nem lehet addig utazni, míg nagyobb nem lesz. „Úgysem emlékszik rá” vagy „minek cipeled magaddal szegényt, nem erre van szüksége” és hasonlók hangoznak el, miközben sok friss anyuka vágyna rá, hogy babával is utazzon.
Mi 22 országot bejártunk négy kontinensen a három pici gyerekünkkel, és rengeteg csodás élményben volt részünk közösen. Én csak bátorítani tudok mindenkit, hogy merjen belevágni babával is! Az iker babáinkkal kilenc hónapos korukban indultunk el Thaiföldre, két éves korukban pedig, amikor már a húgicájuk is megszületett, bejártuk Montenegrót. Három három év alatti picivel Mexikóban kalandoztunk.
A felejthetetlen élményeink közé tartozik a Szaharában való sátrazás és tevegelés, mexikóvárosi utcai ételek felfedezése, a grúz Kaukázus gyönyörű tája, maldív helyi lakossággal való ismerkedés egy lakott szigeten, de a legnagyobb lezárások alatt bejárni Montenegrót is nagyon különleges élmény volt. És ne felejtsük el Izland vulkanikus hangulatát, természetes geotermikus gyógyfürdőit, természeti csodáit, vagy amikor mérgező grönlandi cápát kóstoltunk.
Igen, a gyerekek is!
A mottóm az, hogy az egész világ egy játszótér. Nem kell külön bababarát programokat és játszótereket keresni, mert a piciket minden érdekli körülöttünk, legyen az barangolás az erdőben, városnézés vagy kilátás egy toronyból, mindenbe be lehet őket vonni.
Az évek során elsajátítottam a minimalista pakolás mesterségét is, így egy hétre Izlandra már feladott poggyász nélkül utaztunk öten. Minek felesleges cuccokat magunkkal cipelni, hiszen a három picúrt is sokszor mi cipeljük 😀
Dr. Scheili Eszter (Vanilia Travels)
A gyermekünk érkezése előtt sokat hátizsákoztunk a férjemmel, így nem volt kérdés, hogy ez kisfiunk megszületésével sem fog változni. Csak az egyik hátizsák cserélődött le beülős túrahordozóvá. Milánnal 8 hetes kora óta utazunk. A pandémia miatt sok utunk meghiúsult, ezért nyakambavettem Milánt és a magyar túraútvonalakat. Rengeteget túráztam vele egyedül, és ezáltal sokat tanultam a túrázásról, a babámról és önmagamról is. A Pilis után pedig már meg sem kottyant a túra a horvát Biokovon, Kréta sziklás útvonalain, vagy a Teide vulkán lábánál, 3000 méteren. Milán most három éves. Számtalan országban járt és túrázott (nem a szám a lényeg!), aludt már a Szaharában egy sátorban, lakóautózott Andalúziában, szereti a polipot és az országok helyi ételkülönlegességeit, tudja mi az a Teide, imádja a beülő hátit és a túrázásokat.
A kisgyerekkel, babával utazás nem arról szól, hogy emlékezni fog-e ezekre a korai utazásokra. Olyan mélyre vésődő impulzusokat kap, ami egy életre nyitottá és rugalmassá teszi. Igazából csak az ebben a korban legalapvetőbb folyamatot engedjük kiteljesedni: a tanulást és a tapasztalást.
Szülői oldalról talán a legnehezebb, hogy ne legyenek elvárásaink, és rugalmasan tudjuk kezelni a napirendet és a gyermekünk igényeit. Nem nehezebb a babával az úton, mintha otthon lennénk a 4 fal között. Olykor sír az utazás alatt? Otthon is sír néha… pelenkázni pedig az autóban és egy hegytetőn is tudok.
Az utazás kikapcsodás, feltöltődés, az új megismerése és befogadása. A gyerek ebben a korban nem a látnivalókra emlékszik, hanem arra, hogy milyen jó volt a családnak együtt, és megtanulja a szülőktől a más, új elfogadását. Ebben van kiemelkedő szerepe a gyerekes utazásoknak: hogy egy nyitott, elfogadó, rugalmas kis ember fejlődik. És mi, szülők is tanulunk közben. Na meg ha a szülőknek igénye az utazás, és boldoggá tesz, akkor nincs mese, menni kell. És boldog szülő, boldog baba, boldog család.
Rácz Edit
Rácz Edit vagyok. 46 országban jártam eddig. Különböző típusú utakon vettem részt, eleinte szervezett nyaralásokon, majd egyre inkább saját szervezésben jártam a világot. Természetes volt, hogy az utazásaink gyermekünk születését követően is folytatódnak. 4 hónapos babával utaztunk először még itthon próbaként, majd még mielőtt betöltötte az első életévét már külföldre is. A legemlékezetesebb és leghosszabb útjaink ötletét itt a Járatlan Utakon Fesztiválon kaptam. 2018- ban az akkor 11 éves kisfiammal vonattal tettünk egy körutat Európa 9 országában, majd 2019 ben Európa másik felét néztük meg egy 2 hónapos szintén vonatos körúttal. Azóta a gyermekem már 17 éves, de szívesen jött még velünk egy ajándék 4 országot érintő balkán körútra idén amit a szüleim tőlünk kaptak.
Mindent én terveztem, szerveztem és bonyolítottam le. Példámmal szeretnék segíteni mindazoknak akik szívesen indulnának, de valami visszatartja őket. Hogy állj neki a szervezésnek, mit vigyél magaddal és mit ne, mit tegyél a biztonságodért, honnan meríts ötleteket, ki segíthet a tervezésben és a szervezésben, hogy nézz olcsón várost és sok egyéb kérdésre válaszolok, akár olyanokra is, ami még fel sem merült benned, de a tapasztalataim alapján hasznos lehet Nektek. Szívesen mesélek arról is, hogy miben más egy kisebb majd egy nagyobb gyerekkel utazni. Várlak szeretettel a gyerekkel utazni kerekasztal beszélgetésen, hogy minden kérdésedre választ kaphass!
Sztori: Az idei balkán körutunkra saját autóval mentünk. Eleinte kicsit tartottam attól, hogy az előttünk álló kb 2000 km-t hogy fogja bírni a közel 20 éves autóm, és én hogy fogok tudni boldogulni a balkáni vezetési stílus kaotikus forgatagában, de 2 dolgot leszámítva nem volt annyira vészes, mint ahogy számítottam rá. Azért az albániai körforgalmak egyediségét a mai napig emlegetjük. Gyakorlatlan sofőröknek nem ajánlom a vezetést ott. Sikerült Montenegróban egy olyan szállást választanom, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tengerre, de az oda való feljutást az autóm annyira nem szerette nap mint nap. Amikor pedig a boszniai piramist vettük célba és az oda vezető úton egy ponton félre kellett állnom majd az erőteljes emelkedőn való újra elindulás eléggé megizzasztott engem is és a kocsi is égett szagot produkált mire le tudtam parkolni a szűk utcában hegynek felfelé a murvás úton. Ott azért eléggé aggódtam azért, hogy hogyan jutunk haza ha a kocsi megadja magát. Mondtam a 73 éves szüleimnek, hogy ha nem haragszanak annak ellenére, hogy nem tudjuk, hogy a kanyar után mennyit kell még gyalogolnunk hegynek fel, én most ezzel az autóval nem mennék tovább míg le nem hül benne minden. A kinti hőmérséklet ugyanis 35 fok volt ez sem segített se nekünk se az autónak. Szerencsére 2 kanyarral feljebb volt a piramis látogató központja, ami még a vállalható kategória volt gyalog, de onnan következett még a neheze. Eleinte rengeteg lépcső majd már az sem csak kitaposott út majd az is elfogyott. Ott megpihentünk kicsit, de természetesen a 17 éves fiamat vonzotta a csúcstámadás, és miután a nagyapját rá tudta venni, hogy hódítsák meg elindultak. Mi egy ideig elbeszélgettünk a helyiekkel majd megérkezett egy olasz pár, akik feljutottak a legtetejére a piramisnak és mondták, hogy jól döntöttünk, hogy nem mentünk tovább látván a szandálomat, amit a kocsi probléma miatt elfelejtettem sportcipőre cserélni és mondták, hogy nekik is néhol nadrágféken kellett lefelé jönniük, úgyhogy idősebbeknek se javasolnák. Na itt erőteljesen elkezdtem azon aggódni, hogy vajon a fiam megkéri e a nagyapját,hogy várja meg valahol Őt, ha már látszik, hogy 73 évesen ezt nem fogja tudni teljesíteni és elindul egyedül a legtetejére vagy az apukámnak sikerül Őt meggyőzni arról, hogy forduljanak vissza hozzánk. Szerencsére a szembejövők ruházatán Ők is látták, hogy nem túl ideálisak a körülmények így nagy megkönnyebbülésünkre egy óra után visszatértek és indulhattunk lefelé, hogy a piramis belsejébe is lejuthassunk, ami szintén egy izgalmas programnak ígérkezett mivel a helyiek csodás gyógyító energiákról meséltek nekünk. Én klausztofóbiás vagyok nekem inkább ezt kellett magamban leküzdenem. Szerencsére mire a kocsihoz visszaértünk minden rendben volt az autóval és haza is hozott minket. ☺
Simon Enikő Tünde
Gyerekként még volt, hogy nyaranta a kis trabantunk kalandozott velünk Kelet-Európában, édesapám gondos tervezését követően. Felnőttként szervezett utak helyett előszeretettel látogattam meg Európában régi és új barátokat, így lehetőségem nyílt jobban betekinteni a hétköznapokba mint egy “átlagos nyaralás” alatt.
Majd egy fordulópont következett az életemben. A 2018-as Járatlan Utakon Fesztiválon szerzett információk és inspirációk is nagyban hozzájárultak, hogy nekivágjak egyedül hátizsákkal egy délkelet-ázsiai utazásnak, amit akár néhány évvel korábban teljesen elképzelhetetlennek tartottam volna.
Miután megszületett a kisfiúnk, az első belföldi utunk nyár elején, az akkor még 3,5 hónapos gyerekkel egy csapatépítő összejövetel volt Neszmélyben, aztán Manóka decemberben már Jordániában találta magát.
A családi nyaralástól kezdve, a csoportos utazáson át, a csak mi ketten utazunk hátizsákkal verzióig, több mindent kipróbáltunk már.
Amiben kicsit más a mi legtöbb utazásunk, hogy nem a saját tempóban megyünk, hanem sokszor másokkal, így adott keretek között kell a legjobbat kihozni a helyzetből. Szívesen mesélek a JUF-on erről illetve arról, hogy mennyiben más kisbabával vagy kisgyerekkel utazni vagy mit érdemes csomagolni.
Itthon is akadnak kihívások egy-egy játszóterezős vagy rokonlátogatós napon, akkor miért ne lehetne akár más országokat is felfedezni? A lényeg, hogy együtt legyen velünk és nyitott szemmel lássa a világot. ☺
Zita és Árpi (360fok bringa, Honeymoon around the world)
Zita és Árpi vagyunk, egy utazni nagyon szerető házaspár. Mielőtt megszülettek a gyermekeink, kissé elhúzódott a nászutunk, ugyanis 4 évig, 5 hónapig, 3 hétig és 2 napig (de kiszámolja…? 😀 ) utaztunk 46 országban 5 kontinensen, ráadásul bringával közben 40 ezer kilométert, az egyenlítő hosszát megtéve. Ezek után nem csoda, hogy a gyerekeinkkel is megyünk amikor csak tudunk. Nem vagyunk országszámolósak, mert tényleg nem ez számít, hanem hogy ott mit élünk meg együtt, és milyen élményeket, tapasztalatokat szerzünk, de egyszer egy hosszú utazás alatt kiszámoltam, hogy a legnagyobb gyermekünk, aki most múlt 6 éves, már 20+ országban járt. Hogy mi hányban, azt nem számoljuk, de valahol 70 és 100 között lehet…
A gyerekekkel utaztunk már hátizsákkal (Maderián kb. 60km túráztunk akkor még csak egy szál gyerekkel, aki akkor volt másfél éves), vonattal, bringával, repülővel, autóval, lakóautóval, egyszóval tényleg sokféleképpen. A leghosszabb út 2 hetes volt, a legrövidebb pedig két órás a szomszéd kerületbe, de természetesen az is bringával. 🙂 Tudtátok, hogy Pesten is van egy kilátó, méghozzá egy első osztályú, tiszta mosdós, kávézós, nagyon szuper játszótér mellett? 🙂
Amit az utazásaink közül a teljesség igénye nélkül talán leginkább kiemelnék, azok a friss, idei és tavalyi nagyobb élmények, immár három gyerekkel:
- Tavaly tavasszal 3 részletben elbringáztunk az Adriai-tengerig a 3 gyermekkel, először Grázban, majd Ljlubljanában megszakítva az utat. Hazavonatotunk, apa dolgozott pár hetet, aztán ott folytattuk az utazást, ahol abbahagytuk. Közben gyönyörű helyeket látogattunk meg Ausztriában, Szlovéniában, Olaszországban, na és persze az első néhány napon idehaza. Volt, hogy közben sátraztunk is, igaz, kora tavasszal a hegyek között a 3 gyerekkel az már kicsit nekünk is meredek volt.
- Idén amíg Zita zarándokolt a Camino Hungarón Budapest és Pozsony között, addig én (Árpi) a három gyerekkel napközben bringáztam. A gyerekek utánfutóban, saját bringán, és gyerekülésekben utaztak velem. Anyával csak este találkoztunk mindig újra, így napközben sok év után újra egymaga zarándokolhatott, amire már nagyon vágyott, és hát bőségesen ki is érdemelte ezt az énidőt. Én pedig abszolút minőségi időt tölthettem a három gyermekünkkel, hiszen muszáj voltam 100%-ban rájuk fókuszálni, amikor csak én voltam velük reggeltől estig. Esténként mindig újra találkozunk anyával, és közös szálláson aludtunk.
- Idén nyáron lecsaptunk egy napi 1 eurós relocationre, aminek a keretében gyakorlatilag üzemanyat és autópályadíj költségen átvittünk egy lakóautót Münchenből Portoig 10 nap alatt. Az egész utazás bruttó 13 nap volt, és egy hatalmas, gyönyörű kaland volt, ugyanakkor rettentő fárasztó is. Ma már másképp csinálnánk, sokkal lassabban és lájtosabban, viszont úgy tűnik, ebből a gyerekek semmit nem érzékeltek, mert ha megkérdezzük tőlük, hogy tetszett-e a lakóautózás, akkor mindig gondolkodás nélkül rávágják, hogy igen, és csináljunk még ilyet.
Egy szó, mint száz, ha Európán belüli kisgyerekes utazásra vagy kíváncsi, és azon belül gyakorlatilag bármilyen alfalájra az utazásnak, akkor valószínűleg tudunk neked izgalmas, bátorító történeteket mesélni, vagy hasznos ötleteket adni.
Ja igen, hordozásban, EC-ben, mosipelusozásban, babajelbeszédben, kétnyelvű szülőségben is van tapasztalatunk, szóval igazi UFO-szülők vagyunk, ráadásul még büszkék is vagyunk erre! 🙂
Zsana és Ábel (Ínyencbaba, Kultitasting)
Kultitasting vagyis Hajdú Zsanett és Szemán Ábel. Tizennégy éve utazunk együtt és most már két kisgyerekkel járjuk a világot. Két szenvedélyünk van: az evés és az utazás. Legnagyobb kalandunk, hogy 2016-ban útnak indultunk, hogy hat hónap alatt hátizsákkal körbe utazzuk és együk a nagyvilágot. A kalandozások a hazatéréssel sem értek véget, azóta is lelkes utazók vagyunk, eddig már több mint 40 országot fedeztünk fel, nemcsak látnivalók, hanem az ízek terén is.
Gyerekkel utazni? Még szép! Ez már az az első gyerkőc érkezése előtt sem volt kérdés. Még kicsit mindentől is tartva vágtunk neki az első közös repülős utunknak Izraelbe, amikor Olívia 5 hónapos volt. A Covid alatt az utazási lelkesedésünk kicsit alább hagyott, főként itthon kalandoztunk. Sokat túráztunk, kirándultunk hazai tájakon és lelkesen fedezünk fel nemcsak új túraútvonalakat. A kezdeti bizonytalanságokból sok-sok tapasztalat, az egy gyerekből idő közben pedig kettő lett. Azóta négyesben túrázunk, bicajozunk vagy épp fedezzük fel a szlovén hegyeket, Tenerifét, az Azori-szigeteket, legutóbb pedig Krétát.
Egy kicsit pedig a másik szenvedélyünkről, ami az evés. Ezt bizony babával, kisgyerekkel is lehet, erről szól az Ínyencbaba oldalunk, ahol az utazások inspirálta családi recepteket osztunk meg. A gyerekbarát hely pedig nálunk egyértelműen nem a gyerekmenüt, hanem egy IKEA antilop etetőszéket jelent, bárhol. Éppúgy eszünk a talponálló büfében az olasz tengerparton, pici kifőzdében Tenerifén, mint ülünk be velük egy fine-dining étterembe a Balaton partján. Semmit nem kell megenni, de mindent meg kell kóstolni. A gyerekek pedig még teljesen nyitottak az új dolgok, új ízek kipróbálására. Neki a polip is még csak egy cuki állat és lelkesen fogja falatozni a tengerparti nyaraláson a sült apróhalat is fejestől, farkincástól. Tengerparti nyaraláson a mit kérsz ebédre kérdésre, polipot, tintahalat választ kapunk.
Az utazás a gyerekekkel nagyon más lett, sok dolgot el kellett engedni, de mellette megtanultunk gyermeki szemmel mindenre rácsodálkozni és egy kicsit lelassulni. Utóbbi a legnehezebb. A kalandok pedig folytatódnak, tarts velünk!